Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: Újabb kiszemelt a Bundesligából!

A spanyol sajtó szerint a Barca kívánságlistájának élén a Borussia Dortmund képpályásának, Ilkay Gündögannak a neve is szerepel.

Tegnap beszámoltunk róla, hogy Andoni Zubizarreta, a Barca sportigazgatója Németországba utazott, hogy előszerződést kössön Marc-André ter Stegennel, a német válogatott és a Borussia Mönchengladbach fiatal kapusával.

Az ‘AS‘ sportnapilap szerint nem ez lesz Zubizarreta utolsó útja arrafelé! A spanyol sajtó úgy tudja, hogy a Barcelona figyelmét igen komolyan felkeltette egy másik Bundesliga-sztár is.

A Borussia Dortmund 23 éves középpályása, Ilkay Gündogan lehet a Barca másik nagy igazolása a következő nyáron. A török felmenőkkel is büszkélkedő, ám a német válogatottban bemutatkozó Gündogan megfelelő helyettese lehetne a katalán középpályán Xavinak. A Barca mindenképpen vérfrissítést hajtan végre az említett csapatrészen, lévén hogy Xavi és Iniesta sem lesz már fiatalabb… A dortmundi klasszis piaci ára a mértékadó ‘transfermartk.de’ szerint 24-27 millió euró!

Gündogan képességei és fiatal kora alapján tökéletes választás lehet a Barcelona számára; és még az ára is megfizethető.

Hogyha hiszünk az ‘AS‘ beszámolójának, Zubizarreta elképzelhető, hogy már megváltotta dortmundi repülőjegyét…

Nagy Ákos