Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Garcia: “Rómában 27 varázsló van, nem én vagyok az egyetlen!”

Az AS Roma nyáron kinevezett új trénere, Rudi Garcia nagyon szimpatikus ember; és ezt tegnap, az új olaszországi rekordot felállító Roma győzelme után mindenki megtapasztalhatta.

Először is kezdjük a tényekkel. Az AS Roma 10-ből 10. bajnoki meccsét is megnyerte a szezonkezdet óta; és erre soha, senki nem volt még képes a Seria A történelmében. A “farkasok” ugyan nyögvenyelősen győzték le 1:0-ra a Chievót a Stadio Olimpicóbn; azonban emeljük meg kalapunkat a szenzációs Roma előtt!

Ezt teszi – mármint a kalapmegemelést – Rudi Garcia, a rómaiak vezetőedzője. Érdemes felidézni mind szakmai szempontból, mind pedig emberileg értékelve a francia szakember nyilatkozatának egy részét a Chievo legyőzése után.

“Azzal kezdeném, hogy a Chievo sokkal jobb csapat annál, mint hogy az utolsó helyen álljon a bajnokságban. Remekül játszottak ellenünk, nagyon megnehezítették a dolgunkat” – kezdte Garcia, majd a következőképpen folytatta: “Igazam lett, amikor azt mondtam a srácoknak, hogy ez lesz az eddigi legnehezebb mérkőzésünk. Sajnos most kevesebb a variációs lehetőség a csapatban a sok sérülés miatt. Külön kiemelném Marco Borriellót, akinek a vérében van a góllövés, és ezt tegnap is bizonyította; megnyerte nekünk a meccset. Nagyon nehéz úgy középcsatárt játszanod, hogy nem kapsz sok passzt a társaktól. Totti és Gervinho hiányában Borriello jóformán egyedül volt végig! Tegnap hiányoztak többen is, ám bebizonyítottuk, hogy remek csapat vagyunk, nagyon intelligensek és ezért tudunk minden helyzethez alkalmazkodni.” – Rudi Garcia utóbbi kijelentésében sok a ráció; hiszen a Roma egy fordulóval korábban emberhátrányban győzött 1:0-ra,; most pedig hiányzó kezdő-támadószekciója nélkül zsebelte be a 3 pontot.

Garcia mester nagyon büszke ember most, ám elsősorban a csapatára. “Nem értem miért tartanak engem varázslónak?! Az AS Romának 27 varázslója van, De Sanctis kapustól kezdve a keret összes tagjáig. Mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy ilyen fantasztikus csapatom van!”

Azért szerénység ide, vagy oda, Garcia mester is tudhat valamit a szakmából…

Nagy Ákos