Mindez nem jó hír a magyar válogatott számára sem
Reklamálás helyett, igen sajátos módon fejezte ki egyet nem értését a játékvezető felé…
Érzékeny veszteség lehet…
Kylian Mbappe után egy újabb kulcsjátékos dőlt ki…
Komoly döntést hozott Luis Enrique vezetőedző…
Öt körön belül már harmadszor lett a legjobb kapus…
Augusztus eleje óta az igazgató irányít…
Az olasz mester inkább félig tele látja azt a bizonyos poharat…
A címvédő városi rivális ellen kényszerült főhajtásra…
A csapat egykori saját nevelésű játékosát készülnek kinevezni…
Hét közben a Ligakupában szerepeltek a még talpon lévő csapatok, szombaton azonban már a bajnokságban kell bizonyítani. Nincsen megállás, a 10. fordulóval folytatódik a Premeir League, mely ezúttal is remek párharcokat tartogat. A hétvége meccsének az Arsenal-Liverpool derbi ígérkezik.
A 10. forduló szombaton az ebéd utáni pihenés idejében kezdődik, ekkor a Newcastle United otthonába látogat a Chelsea a három bajnoki pont reményébe. A londoniak előtt nagy lehetőség állhat, hiszen egy esetleges Arsenal botlás azt jelentheti, hogy Mourinho csapata az élre állhat, ehhez persze nyerni kell a Rémy fémjelezte “Szarkák” ellen, akik csupán 11. pozícióban tanyáznak, teljesítményük pedig igen csak ingadozó.
A folytatásban pályára lép a két manchesteri óriás, a United a Fulham otthonában folytathatja a zárkózást az élmezőny irányába, míg a City a kieső helyen álló “Kanárikat” fogadja. A hétvégén első győzelmét ünneplő Sunderland a Hull City otthonában folytatná a pontok gyűjtögetését, ehhez azonban a hazaiaknak is lesz pár keresetlen szavuk. A szezon meglepetéscsapata a Southampton ezúttal idegenben folytathatja remek menetelését. Az ellenfél a Stoke gárdája lesz, mely közvetlenül a kiesőzóna előtt tanyázik. A liga utolsó Crystal Palace a West Brom otthonába látogat, míg a West Ham az Aston Villával mérkőzik meg.
A forduló csúcsmérkőzése a Liverpool és az Arsenal találkozása lesz, melyre nyugodtan ráillik a hat pontos mérkőzés jelzője. A vörösök védői előre retteghetnek a Ramsey, Özil, Giroud triótól, míg hazai részről Sturridge és Suarez nevét retteghetik a védők. A pontosztozkodás a Chelsea és a Tottenham számára tökéletes lenne.
Vasárnapra két mérkőzés marad, egy igazán jónak ígérkező derbire kerül sor Liverpool kékebbik felében, ahol is a 6. pozícióban tanyázó Everton várja a Spurs legényeit, azokat a labdarúgókat, akik túlóráztak hét közben a Ligakupában. Persze nem minden alapember játszott, de van akinek a lábában van a 120 perc és az izgalmakkal teli büntetőpárbaj. A forduló zárómeccse egy walesi derbit hoz, melyre még nem volt példa a Premier League történetében. A Cardiff hazai oroszlánbarlangjában fogadja a Swansea Cityt.
Szombat:
13:45 Newcastle United – Chelsea (DigiSport 1)
16:00 Fulham – Manchester United (DigiSport 1)
16:00 Hull City – Sunderland
16:00 Manchester City – Norwich City
16:00 Stoke City – Southampton
16:00 West Bromwich – Crystal Palace
16:00 West Ham United – Aston Villa
18:30 Arsenal – Liverpool (DigiSport 1)
Vasárnap:
14:30 Everton – Tottenham (DigiSport 1)
17:00 Cardiff – Swansea
Őszi Ádám
Mindez nem jó hír a magyar válogatott számára sem
Reklamálás helyett, igen sajátos módon fejezte ki egyet nem értését a játékvezető felé…
Érzékeny veszteség lehet…
Kylian Mbappe után egy újabb kulcsjátékos dőlt ki…
Komoly döntést hozott Luis Enrique vezetőedző…
Öt körön belül már harmadszor lett a legjobb kapus…
Augusztus eleje óta az igazgató irányít…
Az olasz mester inkább félig tele látja azt a bizonyos poharat…
A címvédő városi rivális ellen kényszerült főhajtásra…
A csapat egykori saját nevelésű játékosát készülnek kinevezni…
Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…