Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szívproblémái miatt visszavonult az Inter hátvédje!

Az olasz Internazionale 21 éves hátvédje, Felice Natalino bejlentette visszavonulását. A hazája U 21-es válogatottjában rendre szerepet kapó játékos szívproblémái miatt volt kénytelen felhagyni a profi futballal.

Felice Natalino kissé ismeretlen lehet sokak számára, azonban a története érdekes. A Inter felnőtt csapatában már 18 évesen bemutatkozó, tehetséges hátvéd az olasz U 21-es válogatott alapembere volt. Natalino több mint 40 alkalommal játszott a felnőtt válogatott kapuját jelentő U 21-eseknél; ráadásul még a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott az Interben.
A hátvéd 2010-ben került az Inter első csapatához; két év alatt mindössze két fellépés jutott számára az akkoriban jó formában lévő milánóiaknál. A kék-feketék kétszer is kölcsönadták őt 2012-től; előbb a Veronának, majd a Crotonenak.

Natalino karrierje aztán nagyon rossz véget ért. 2012-ben szívritmuszavart diagnosztizáltak nála az orvosok, ám ekkor még folytathatta a játékot. Az év elején, februárban azonban olyan súlyos szívrohamot kapott, hogy csak az életmentő műtét segített rajta.

A fiatal futballista a fény és a csillogás helyett, belátta, hogy fel kell hagynia a profi futballal, hiszen az egészsége mindennél előrébb való.

“Azt hittem, hogy még játékra alkalmas állapotban leszek, azonban az orvosaim tanácsára felhagyok a futballal. Nagyon sajnálom ami történt, alakulhatott volna jobban is! Azonban nem akarok elkeseredni teljesen; örülök, hogy most már jól vagyok, és főleg annak, hogy egészségesen élhetek. A futball volt a mindenem, nagyon sokat köszönhetek az Internek. Azonban most tovább kell lépnem, új elfoglaltságot kell találnom magamnak.’” – nyilatkozta bölcsen Natalino a visszavonulás bejelentése után.

Ahogy mondta, valóban az egészség a legfontosabb!

Nagy Ákos