Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
A Liverpool csapatkapitánya, Steven Gerrard elismerte, hogy visszavonulása után szívesen folytatná menedzserként futball pályafutását, akár minél-előbb, az Anfield Road kispadján.
Az angol válogatott, és a „Vörösök” 33 éves középpályása már most, aktív labdarúgóként legenda státuszban szerepel csapatában, amelyet már kölyökkora óta szolgál, hullámvölgyeken, és hullámhegyeken keresztül.
Gerrard természetesen arra vágyik, hogy akár most, akár még visszavonulása előtt, de mindenképp magasba emelhesse, a Premier League trófeáját. Bár erre valószínűleg egyre kevesebb az ideje, hiszen eljárt felette az idő, gyaníthatóan a karrierje már a végéhez közeledik, ugyanis 2014-ben utolsó Világbajnokságán vehet részt, azzal az angol válogatottal is, amelynek szintén kapitánya.
Saját elmondása szerint, a legenda is nyitott arra, hogy játékos pályafutását követően, menedzseri babérokra törjön, és örömmel fogadná a lehetőséget, hogy bizony egyszer ő dirigálhasson a Liverpool játékosainak, a dicsőséges Anfield Road kispadjáról.
Gerrard így nyilatkozott elképzeléseiről, a Mersey-partiak, hivatalos honlapján:
„Úgy gondolom, hogy elég jó lehetek majd, menedzserként. De csak azért, mert egy sikeres, tisztességes játékos voltam a Liverpoolnál, még nem jelenti azt is, hogy olyan leszek felső vezetőként is. De ha egyszer is úgy alakul, hogy elég jó leszek arra, hogy 10, vagy 20 év múlva, a Liverpool menedzsere lehessek, azt én nagyon komolyan fogom venni.”.
Balogh József
Pascal Jansen a csapat játékát emelte ki a Puskás Akadémia legyőzését követően…
Több üldöző is botlott a hétvégi fordulóban…
A brazil támadó bő negyedóra alatt triplázott!
Bruno Fernandest a 42. percben kiállította Chris Kavanagh játékvezető…
Javított a Kisvárda, újabb vereséget szenvedett a Budapest Honvéd…
Sokak szerint nem volt jogos a kiállítás, mert a játékos megcsúszott…
Ki tudták használni, hogy a 82. percben emberelőnybe kerültek!
Remek karriert futott be, rengeteg sikerben volt része, de csapat szinten és egyéni szempontból sem hozta ki magából azt, ami benne volt…
A tavalyi kiírás folyamán egyedül az Atletico Madrid tudta megverni Carlo Ancelotti csapatát a La Ligában…
Liam Delap duplájával sorozatban 4. meccsén szerzett pontot az Ipswich!
11 amerikai város 12 stadionjában rendeznek mérkőzéseket…
Első idegenbeli sikerét aratta Marco Baroni csapata!
Az egymást követő harmadik vereség után felállt a kispadról…
Szabó István csapata visszacsúszott az utolsó helyre az NB I-ben…
A 16. meccsén tizenötödször volt eredményes az idényben…
Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!