Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Két mérkőzéssel befejeződik az NB I aktuális fordulója. Újpestre látogat a Loki, míg Kispestre a Győr.
2013. november 3., vasárnap
16.30 Újpest – Debrecen – tv.: m1
Szusza stadion, vezeti: Vad II. István (Albert István, ifj. Tóth Vencel – Viszokai László – Bognár Tamás, Fábián Mihály)
Nyolcvanötödször találkozik egymással a két együttes az élvonalban. És az utóbbi években parázs meccseket hozott a két csapat összecsapása. Ezúttal a Loki számít esélyesebbnek, bár a lilák az edzőváltás után kezdenek magukra találni, ezt bizonyítja a múlt heti sikerük is, illetve a kupameccsük is. A Debrecen ellenben legutóbb nem tudott nyerni a Pápa ellen. Azonban a piros-fehéreknek duplán fontos a mai megszerezhetőA három pont, hiszen nem csak a győzelem, de a riválisok botlását is ki szeretné használni Kondás Elemér legénysége. A győzelemmel megelőzheti a Diósgyőrt, és egy pontra felzárkózhat a Videoton mögé a nem titkoltan bajnoki álmokat szövögető hajdúsági társaság. A lilák ellenben menekülnének a kiesés réme elől, egy sikerrel három helyet is előreugranának Vignjevic játékosai. A hazaiaknál Vermes Krisztián, Asmir Suljic, Chema Antón, Nikolas Proesmans, Molnár Sándor, Bojan Mihajlovic is sérült, így nehéz a dolga a szerb edzőnek. Ugyanakkor újra pályára léphet Pierre-Yves Ngawa, miután letöltötte eltiltását. A DVSC-nél gondjai lehetnek Kondás Elemérnek, mert ugyan eltiltottja nincs csapatának, sérülés miatt viszont Igor Morozov, Joël Damahou is maródi.
18.30 Honvéd – Győr – tv.: Sport 2
Bozsik stadion, vezeti: Solymosi Péter (Varga Zsolt, Márkus Tamás – Erős Gábor – Kassai Viktor, Erdős József)
Felszálló ágba került a kispesti csapat az elmúlt fordulókban, hiszen legutóbb például a Videoton otthonában tudott nyerni a Rossi-gárda. A Győr ellenben csak döntetlent tudott elérni hazai környezetben a Puskás Akadémia ellenében. A két csapat jelenleg azonos pontszámmal áll a hatodik és a hetedik helyen. Mindkét együttes sűrítheti az élbolyt, hiszen egy győzelemmel közelebb kerülnek a Ferencváros-Haladás kettőshöz. Nagy csata várható tehát a mai összecsapáson. Sérültek leginkább a kisalföldiek munkáját nehezítik meg, ugyanis Dudás Ádám, Djordje Kamber, Rudolf Gergely, Takács Ákos után megsérült Koltai Tamás és Völgyi Dániel is, így mindenesetben alapembert kénytelen nélkülözni Pintér Attila. Eltiltottja nincs a zöld-fehéreknek. A kispestieknél mindössze Boris Zivanovic maródi, míg eltiltott játékosa a kispestiek oldalán sincs. A héten bemutatták a friss szerzeményeket, akik ezúttal is ott lehetnek a pályán.
Gavalovits Sándor
Carlo Ancelotti erősítette meg a hírt
Német U21-es válogatott játékos érkezhet…
A félidőben cserélték le a magyar válogatott középpályást
A címvédő egyetlen pontra megközelítette a listavezető Botafogót…
Ismét csak döntetlent játszott az Inter Miami…
Továbbra is a harmadik helyen a csallóköziek…
Későn ébredt Hansli Flick csapata, mindez pedig megbosszulta magát…
Ráadásul ez volt a csapat negyedik gólja!
Thiago Motta legénysége hat fordulót követően sem kapott gólt a bajnokságban!
Ballack kétségtelenül a német labdarúgás talán egyik legmeghatározóbb tagjának számított, nagyon sok sikerben volt része, ám karrierje bizonyos szakaszaiban lehettek volna olyan erősebb pontjai, amelyek miatt akár még emlékezetesebb pályafutást tudhatna maga mögött. Hogy mely évekre gondolunk pontosan? Cikkünkből kiderül…
A távoli lövések meccsén…
Tovább robog Arne Slot csapata…
Így ismét döntetlen az állás!
Ismét kipróbálhatja magát külföldön…
A Brighton and Hove Albion vezetőedzője csak dicsérni tudta a rivális játékosát…
Sőt, azóta a második gól is megszületett…
Mikel Arteta csapata csak a hosszabbításban tudta megszerezni a győzelmet…
Már az első félidőben beállították a végeredményt a csapatok!
Dejan Sztankovics csapata másodszor kapitulált a szezonban…
Gulácsi Péter is kivette a részét a győzelemből, a magyar válogatott hálóőr büntetőt tudott hárítani…
A két csapat a szezon eddigi legjobb félidejét produkálta!
Sorozatban ötödik bajnokiján maradt veretlen a diósgyőri csapat!
Az argentin csatár első góljait szerezte az idényben…