A Werder Bremen csúcsát adták át a múltnak!
A Manchester City és az Arsenal döntetlenje óta folynak a viták a két csapat és a két menedzser között
A pozsonyiak nyerték a rangadót…
Pep Guardiola, Rodri sérüléséről valamint a kulcsember pótlásáról…
A nap rangadója a Bayern München – Bayer Leverkusen lesz, de pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester City és a Barcelona…
Nem várnak tovább Torinóban sem a francia középpályás esetleges visszatérésére…
Amikor egy derbin a rivalizálás mindennél fontosabb…
Bár folyamatosan segíti Hansi Flick munkáját
A Lecce ellen lőtt találatával
Ismét csereként beállva volt eredményes…
Elszenvedte első vereségét a Stadio Olimpicoban a Lazio együttese, mely Tözsér Dániel csapatától kapott oktatást a helyzetkihasználásról, míg az újonc Sassuolo egy igen fordulatos mérkőzésen aratott győzelmet a Samp felett.
Lazio – Genoa 0-2 (0-0)
G: – ill. Kucka (60.), Gilardino (71.-büntető)
Mezőnyben egyik csapat sem tudott nagyobb fölényre szert tenni, a hazaiak azonban jóval több lövéssel próbálkoztak, eredmény nélkül. A gól nélküli első félidőt követően A második játékrészben Kucka talált Marchetti kapujába, majd tizenegy perccel később megduplázta góljainak számát a vendég együttes, mikor is Gilardino büntetőből volt eredményes. A két együttes a tabellán egymás mellett foglal helyet, a fővárosiak hetedikek, míg a Genoa nyolcadik. Tőzsér ezúttal sem kapott helyet még a keretben sem…
Sampdoria – Sassuolo 3-4 (1-0)
G: Pozzi (19.), Eder (64.), De Silvestri (80.) ill. Berardi (49., 51.-büntető, 88.-büntető), Floro (63.)
Kiállítva: A. Costa (51.) ill. –
Nagy szüksége van a pontokra az újonc Sassuolonak, amennyiben benn szeretnének maradni. Ezen cél elérése felé pedig egy lépéssel közelebb kerültek, ugyanis a Samp otthonából sikerült elcseni a három bajnoki pontot. A történet azonban nem volt olyan egyszerű. Az első játékrész egy gólos hazai előnyt hozott, Pozzi tudott gólt szerezni. A második félidőben aztán jött góleső. A hazaiak kicsit az öltözőben ragadtak, ezt pedig Berardi használta ki egy gól formájában. A támadó aztán két perccel később duplázott. A játékteret Costa kényszerült elhagyni kiállítás védett, a vendégek pedig büntetőből szereztek előnyt. A 63. percben aztán már 1-3 állt az eredményjelzőn Floro is feliratkozott a gólszerzők közé. Nem adta azonban fel a genovai gárda és Eder, majd De Silvestri révén sikerült visszajönni a meccsbe. A végső döfést azonban a Sassuolo vitte be. Berardi mesterhármast jegyzett, második büntetőjét is magabiztosan értékesítette. Győzelmével ugyan még mindig kieső helyen az újonc, de közel állnak ahhoz, hogy elmozduljanak onnan. Sikerült összeszedni magukat és ledolgozni a szezon elején összeszedett hátrányt.
Őszi Ádám
A Werder Bremen csúcsát adták át a múltnak!
A Manchester City és az Arsenal döntetlenje óta folynak a viták a két csapat és a két menedzser között
A pozsonyiak nyerték a rangadót…
Pep Guardiola, Rodri sérüléséről valamint a kulcsember pótlásáról…
A nap rangadója a Bayern München – Bayer Leverkusen lesz, de pályára lép többek között az Arsenal, a Liverpool, a Manchester City és a Barcelona…
Nem várnak tovább Torinóban sem a francia középpályás esetleges visszatérésére…
Amikor egy derbin a rivalizálás mindennél fontosabb…
Bár folyamatosan segíti Hansi Flick munkáját
A Lecce ellen lőtt találatával
Ismét csereként beállva volt eredményes…
Nem fellebbezhetnek a döntés ellen…
Egymás után két hazai bajnokiján játszottak 0-0-s döntetlent…
A milánóiak hat perc leforgása alatt három gólt is szereztek…
Hatgólos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a BVB…
A belga középpályás még az Inter ellen sérült meg
Az AC Milan előtt megjárta a Borussia Dortmundot és a Chelsea-t is a még mindig csak 26 esztendős futballista. Villanásai, jó pillanatai bőven akadtak Pulisic-nek a német és az angol együttesben egyaránt, de egyik volt állomáshelyén sem tudta igazán kihozni azt, ami benne van. Tavaly nyáron aztán megérkezett Milánóba…
Az Al Nassr ezzel beelőzte a tabellán az Al-Ittihad csapatát…
Elégedettek a teljesítményével…
Javier Tebas keményen akar fellépni ellenük
A spanyol középpályást eddig sérülés hátráltatta
A hétközi kupameccs miatt bűnhődnek a genovai csapatok…
További 3 évig fogja elkötelezni magát a csapathoz!
A hírek szerint 2029 nyaráig fog szólni az új megállapodása!
Hatalmas veszteség érte a címvédőt…