Amikor egy derbin a rivalizálás mindennél fontosabb…
Bár folyamatosan segíti Hansi Flick munkáját
A Lecce ellen lőtt találatával
Ismét csereként beállva volt eredményes…
Nem fellebbezhetnek a döntés ellen…
Egymás után két hazai bajnokiján játszottak 0-0-s döntetlent…
A milánóiak hat perc leforgása alatt három gólt is szereztek…
Hatgólos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a BVB…
A belga középpályás még az Inter ellen sérült meg
Az AC Milan előtt megjárta a Borussia Dortmundot és a Chelsea-t is a még mindig csak 26 esztendős futballista. Villanásai, jó pillanatai bőven akadtak Pulisic-nek a német és az angol együttesben egyaránt, de egyik volt állomáshelyén sem tudta igazán kihozni azt, ami benne van. Tavaly nyáron aztán megérkezett Milánóba…
Nem hibázott sem az Inter, sem pedig az újonc Verona, így kéz a kézben kövezik a dobogósokat. Mindkét együttes Európa Ligát érő helyen tanyázik, míg ellenfeleik igen pocsék szériát futnak jelenleg.
Udinese – Inter 0-3 (0-2)
G: – ill. Palacio (25.), Ranocchia (30.), Alvarez (90+1.)
Igen szoros mérkőzést játszott egymással az Udinese és az Inter együttese, ám a vendégek a kapu előtt sokkal higgadtabbak tudtak maradni. Az eredmény nagyon simának tűnhet, de higgyék el, a mérkőzés ennél sokkal összetettebb volt. Az első félidő közepén egy rövidzárlat, azonban mindent eldöntött, ugyanis öt perc leforgása alatt Palacio és Ranocchia is bevette Brkic kapuját. Az i-re a pont a hosszabbításban került fel, Alvarez állította be a végeredményt. Az Inter negyedik, míg az Udinese tizedik és játéka továbbra is igen csak hullámzó.
Verona – Cagliari 2-1 (1-0)
G: Luca Toni (5.), Jankovic (58.) ill. Conti (90+1.)
Fergeteges a hangulat az újonc Hellas Verona háza táján, a csapat ugyanis szárnyal, nemvárt jó szereplést mutat. A szenvedő fél ezúttal a Cagliari volt, mely sokkal többet birtokolta a labdát, ám a kapu előtt megremegtek a lábak. A vezetést a veterán támadó Luca Toni már az 5. percben megszerezte, míg a második játékrészben Jankovic duplázta meg a hazaiak előnyét. A hosszabbításban aztán Conti szépíteni tudott, ez azonban csak szépségtapasznak volt elég. A Verona ötödik, míg a Cagliari az alsóház közepén tanyázik.
Őszi Ádám
Amikor egy derbin a rivalizálás mindennél fontosabb…
Bár folyamatosan segíti Hansi Flick munkáját
A Lecce ellen lőtt találatával
Ismét csereként beállva volt eredményes…
Nem fellebbezhetnek a döntés ellen…
Egymás után két hazai bajnokiján játszottak 0-0-s döntetlent…
A milánóiak hat perc leforgása alatt három gólt is szereztek…
Hatgólos mérkőzésen gyűjtötte be a három pontot a BVB…
A belga középpályás még az Inter ellen sérült meg
Az AC Milan előtt megjárta a Borussia Dortmundot és a Chelsea-t is a még mindig csak 26 esztendős futballista. Villanásai, jó pillanatai bőven akadtak Pulisic-nek a német és az angol együttesben egyaránt, de egyik volt állomáshelyén sem tudta igazán kihozni azt, ami benne van. Tavaly nyáron aztán megérkezett Milánóba…
Az Al Nassr ezzel beelőzte a tabellán az Al-Ittihad csapatát…
Elégedettek a teljesítményével…
Javier Tebas keményen akar fellépni ellenük
A spanyol középpályást eddig sérülés hátráltatta
A hétközi kupameccs miatt bűnhődnek a genovai csapatok…
További 3 évig fogja elkötelezni magát a csapathoz!
A hírek szerint 2029 nyaráig fog szólni az új megállapodása!
Hatalmas veszteség érte a címvédőt…
A katalán szurkolók kihagyják a következő idegenbeli BL-meccset
Nem csak fogadkozni szeretne a Loki kapitánya…
A következő szezonra is marasztalnák őt!
Szombathelyen játszanak két mérkőzést…
Majd az új csapata címerét csókolgatta…
Az angol edző tanult a hibáiból…