A csereként beálló Julian Álvarez a 90. percben döntött!
Azonban emberhátrányban is helytáll a Tottenham…
Az öltöző fontos szereplője évek óta Torinóban…
Már 6 gólnál jár a nyáron igazolt támadó!
Hosszú kihagyás után tért vissza…
Végül egy edzőváltás hiúsította meg az üzletet…
Eddig élni tudott a Thiago Mottától kapott lehetőséggel!
Pedig az FC Barcelona nagyon próbálkozott…
A tőle megszokott stílusban nyilatkozott…
Ez már a harmadik bírósági ítélet a Real Madrid játékosait ért rasszizmus miatt
A Real Madrid egyik edzésén a kíváncsi paparazzók egy zseniális képet készítettek a brazil Casemiroról. A blancók fiatal középpályása nagyon keveset játszik Carlo Ancelotti mesternél; ezért Casemironak jóformán az edzések maradnak arra, hogy felhívja magára az olasz szakember figyelmét.
Az interneten megjelent fotó tanúsága szerint Casemiro azonban egy egészen furcsa módját választotta a figyelemfelhívásnak! A brazil játékos éppen két labdán áll; aki esetleg próbálkozott már ezzel a mutatvánnyal az tudhatja, hogy remek egyensúlyérzékre van szükség ehhez. Casemironak úgy tűnt, nem esett nehezére végrehajtani a mutatványt! Íme az ominózus fotó:
Nagy Ákos
A csereként beálló Julian Álvarez a 90. percben döntött!
Azonban emberhátrányban is helytáll a Tottenham…
Az öltöző fontos szereplője évek óta Torinóban…
Már 6 gólnál jár a nyáron igazolt támadó!
Hosszú kihagyás után tért vissza…
Végül egy edzőváltás hiúsította meg az üzletet…
Eddig élni tudott a Thiago Mottától kapott lehetőséggel!
Pedig az FC Barcelona nagyon próbálkozott…
A tőle megszokott stílusban nyilatkozott…
Ez már a harmadik bírósági ítélet a Real Madrid játékosait ért rasszizmus miatt
A világbajnok támadó úgy érzi, jól döntött, de sokat köszönhet Guardiolának is…
A spanyol védő szombaton, a francia középpályás még augusztusban sérült meg
Új klubja 1+1 évre szóló szerződést kötött vele!
Egygólos vereség Telkiben…
Már csak az orvosi vizsgálatok és a hivatalos bejelentés várat magára…
Nagyszerű fotó az egykori hősökről…
A kényszerű csere miatt pályára lépő csatár lett a hős a Libertadores-kupában…
Jöhet az új kapus szerződtetésének a bejelentése?!
Nem tisztázódott a tréner jövője…
Az olasz támadó egy gólpasszal hálálta meg a bizalmat…
A londoniak egy közvetlen riválistól erősítenének…
Pályára lép többek között az Atlético Madrid, a Napoli és az AS Roma…
Giroud megszerezte az első gólját új csapata színeiben, és végül trófeát nyert…
A mexikói bajnok legyőzte az MLS-győztest…
Nem úgy alakult a kezdés, ahogy eltervezték…