Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
A spanyol sajtó szerint az FC Barcelona a jövőhéten hosszabbíthat 3 játékosával. Andrés Iniesta, Martin Montoya és Marc Bartra kaphat új szerződést a katalánoktól.
Az FC Barcelona a következő héten könnyen lehet, hogy szerződést hosszabbít 3 játékosával. A ‘Marca‘ szerint Iniesta, Monotya és Bartra kap majd új szerződést a katalánoktól. A sajtó szerint a trió örömmel fogadja el a katalán sztárcsapat új kontraktusát.
A 3 játékos közül mondani sem kell, hogy a legfontosabb Iniesta szerződése. A klub és a játékos képviselői már régóta tárgyalnak az új szerződésről, azonban egészen eddig még nem találkoztak az álláspontok. A hírek szerint Iniesta Lionel Messi kategóriájának megfelelő fizetést fog kapni a Barcától, és tulajdonképpen karrierje végéig Camp Nouban maradhat.
Bartra és Montoya azért érdekes, hiszen egészen Martino érkezéséig bizonytalan volt a sorsuk a Barcánál. Montoyának főleg olasz kérői voltak; Bartra pedig a több játéklehetőség reményében akart klubot váltani a nyáron. Úgy tűnik a duó esetében is sikeres lesz a végkifejlet, hiszen egyrészt Martino mester számít mindkettőjükre, másrészt a klubtól ennek következtében új, kedvezőbb feltételű szerződést kapnak.
A spanyol sajtó azt is kiderítette, hogy Iniestáék után a következő játékos, akivel a Barca hosszabbítani kíván, az Gerard Piqué lesz. A spanyol válogatott középhátvéd jelenlegi kontraktusa 2015 nyaráig szól.
Nagy Ákos
Két év után távozhat a fehérvári csapattól!
Három keddi párharc is tizenegyesrúgásokkal dőlt el…
Váratlanul kapta meg a lehetőséget, élni tudott vele…
A jövő hónapban vívnak Eb-selejtezőt…
‘Vérszemet kapott’ a Flamengo…
Harcba szállnak tavasszal a bajnoki címért…
Nyár óta foglalta el a kispadot…
Fél évet töltött Szaúd-Arábiában…
A PL éllovasát ütötték el a továbbjutástól…
Szarvas Alexandra kijelölte a keretet…
Kisorsolták a nyolcaddöntők párosításait…
Mindkét nagyágyú megnyerte a harmadik meccsét is…
Így egy pontra megközelítették az éllovas Napolit!
A szezonban másodszor állították ki…
A hírek szerint nyáron fog csatlakozni a kerethez!
Az ellenfél edzője is igazat adott nekik…
Egy másik brazil csapat orra elől igazolhatják le…
A rutinos labdarúgó kontraktusa az idény végeztével lejár a klubnál…
Mindössze 7 mérkőzésig tartott a bizalom…
A mutatott hozzáállást kifogásolta…
Ole Gunnar Solskjaer is kapott egy új játékost az átigazolási hajrában…
Több mint húsz éve vezet meccseket az élvonalban…