Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
A két héttel ezelőtt daganatos megbetegedése miatt megoperált egykori brazil világklasszis állapota bár stabil, továbbra sem javult jelentősen…
(Photo by FABI0 TEIXEIRA /Anadolu Agency/Getty Images)
A brazilok 80 éves egykori klasszisa, Pelé a közösségi oldalán keresztül hozta nyilvánosságra, hogy daganatos megbetegedése miatt megoperálták egy Sao Pauló-i kórházban.
Pelét a hét elején elején engedték haza az Albert Einstein klinikáról, de most a brazil ESPN értesülései szerint romlott az állapota, amely ugyan stabil, de megelőző intézkedésként visszakerült az intenzív osztályra. További részleteket viszont nem közöltek az állapotáról.
Pelé korábbi beszámolója értelmében múlt szombaton eltávolítottak egy gyanús elváltozást a vastagbeléből, de már nagyon jól érezi magát: “szerencsére hozzászoktam, hogy nagy győzelmeket ünnepeljek. Mosollyal az arcomon, sok optimizmussal és örömmel fogok szembenézni ezzel a mérkőzéssel is, hiszen a családom és a barátaim szeretete támogat.”
A brazilok legendája a járvány miatt elhalasztott rutinvizsgálatokra érkezett a Sao Paulo-i kórházba, majd sor került a beavatkozásra.
Pelé annak idején 1958-ban, 1962-ben és 1970-ben ünnepelhetett világbajnoki címet a brazil válogatott futballistájaként.
Jól sikerült a főpróba az Európa-ligára!
Hosszú távra kötelezte el magát a csapatnál!
Otthonától távol is élvezte a látottakat…
A válogatott szélsője kikérte a Loki csapatkapitányának véleményét…
A következő szezonban is számolnának vele!
A DAC elleni rangadón történteket szankcionálták…
Nem volt egyszerű a beilleszkedés, de mára a szurkolók kedvence…
A sérülésből visszatérő játékos el van ragadtatva az új edzőtől…
Lépéselőnyben az Athletico Paranaense…
Legalább hét mérkőzése még lehet a csúcsbeállításra…
MTK Budapest – Ferencváros rangadót rendeznek az NB I-ben, de topbajnokságok mérkőzéseit is megtekinthetjük az este folyamán…
Amilyen pimasz, olyan zseniális mozdulat volt…
A tizenegyes után az ismétlést is hárította…
Mindegyik párharc abszolút nyílt maradt…
Retegui lábában és fejében maradt az Atalanta győzelme!
A katalánok már a mérkőzés elején emberhátrányba kerültek…
Jogos volt Eric García kiállítása?
A Benfica hozta a kötelezőt a Crvena vendégeként!
A sérülés mértéke még nem tiszta
A portugál támadó ismét csak méltatni tudta a Barcelona fiatal támadóját
Sűrű a versenynaptár…?
“Még mindig egészen különleges játékos…”