Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Elégedetlenek a nyári igazolásokkal a Ferencvárosnál

A Ferencváros Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, Orosz Pál volt az M1 Ma Reggel című műsorának vendége. Orosz elmondta, hogy edzőkérdés nincs jelenleg, és nem elégedett a nyári szerzemények teljesítményével.

Az első felvetés természetesen a Ferencváros gyenge – hullámzó – teljesítményére vonatkozott. Erre reagálva Orosz Pál kijelentette, hogy valóban nem úgy szerepel a csapat, ahogy azt elképzelték, de ennek okát a szakmai stábbal fogják kivesézni: „Nem játszunk jól. Le kell ülnünk a szakmai stábbal, és megbeszélni pontosan, hogy ennek mi lehet az oka. Úgy gondolom most is, hogy olyan játékosállományunk van, amellyel lehetnénk előrébb is a tabellán. Sajnos valami törés történt, de nem szabad Adams esetére fogni, a profi játékosoknak másfél órán keresztül a meccsre kell koncentrálniuk.”

A nyári igazolások sem hozták azt, amit elvártak tőlük, igaz ez főképp a holland második vonalban villogó Jack Tuijpra. „A nyáron igazolt játékosok eddig valóban nem váltották meg a világot. Úgy gondolom, hogy Mateos nagyjából hozta, amit vártunk tőle, nála is voltak hibák, de mindenképpen erősítette a védelmet. Gerson is óriási hibákat vét, ám remélem, meg fogja találni magát, míg Buzsáky sérülésekkel küszködik. Nem jól alakulnak a dolgaink, de reméljük, kijövünk ebből.” Hozzátette, ő nem érzi, hogy klikkesedés lenne az öltözőben, ilyesmit a szakvezető, Ricardo Moniz sem érzékelt. „A Fradiban nem megengedhető, hogy valaki ne küzdjön. Ezek a játékosok profi körülmények között, profi javadalmazásért játszanak, elvárnám tőlük, hogy aki kimegy a pályára, tisztában legyen vele, a Ferencváros mezét viseli.” – tette hozzá az elöljáró.

Egyértelmű célként lett megfogalmazva a nemzetközi kupaszereplés, ám a szakmai munkába nem szólnak bele, azt Moniznak kell végigvinnie, és nincs edzőkérdés sem a klubnál: „Amikor megállapodtunk Ricardóval, abban maradtunk, hogy a szakmai dolgok az ő felelősségébe tartoznak, neki kell építkezni. A befektetések tükrében bizonyos eredményeket elvárunk. Ki kell jutnunk mindenféleképpen a nemzetközi porondra, a jelenlegi háttérrel ez minimális elvárás. Nincs arról szó, hogy ha nem nyerünk bajnokságot, hanem csak másodikok vagy harmadikok vagyunk, edzőt váltanánk. Rendszeres a párbeszéd a szakmai stábbal, de úgy vélem, hogy a téli szünetben egy-két futballistának rendet kell tenni a fejében.”

Orosz Pál kitért a kupasorsolásra is: „Mi is örülünk, hogy az Újpestet kaptuk a kupában, a meccseink mindig jó hangulatúak. Optimista vagyok, ez jó alkalom lesz, hogy bizonyítsuk, kell velünk számolni.”

Gavalovits Sándor