Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
A várakozásoknak megfelelően az AC Milan csapata a kölcsön lejárta előtt búcsút intett a keveset foglalkoztatott támadónak…
(Photo by Getty Images)
Az AC Milan csapata visszaküldte a kölcsönből az AS Monaco csapatához a fiatal olasz támadót, Pietro Pellegrit, aki az idény során csak elvétve kapott lehetőséget a Rossoneri színeiben. Az egykori nagy tehetséggel kapcsolatban már be is jelentették, hogy az évad hátralévő részére a Torino csapatához került.
A még mindig csak 20 éves Pellegri a 2016-2017-es szezonban góllal debütált a Genoa színeiben, 15 éves 280 napos korában szerzett találatával a Serie A történetének legfiatalabb gólszerzője volt 1937 óta. Egyúttal ő lett a bajnokság történetének első 2000-es években született gólszerzője és a második 21. századbeli pályára lépője (Moise Kean után). 2018 januárjában a hercegségbeli gárda 25 millió euró ellenében szerződtette őt, azonban Pellegri hiába lett a klub legfiatalabb pályára lépője és eredményes játékosa, rendszerint nem tudott állandó lehetőséget követelni magának.
Pellegri a 2020-2021-es idényben már viszonylag állandó kiegészítő embere lett a Monaco csapatának, 16 pályára lépése alatt azonban csak egyszer volt eredményes. A Milan soraiban az aktuális szezonban hat bajnokin csupán 127 perc jutott számára.
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..