Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
Az olasz rekordbajnok Juventus lejáró szerződésű klasszisának bizonytalan jövőjét kihasználva a Manchester City gárdája akcióba lépne…
(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)
A La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Manchester City együttese is készen áll tárgyalásokat kezdeményezni a Juventus lejáró szerződésű klasszisával, Paulo Dybalával, miután az argentin kiválóság továbbra sem állapodott meg jelenlegi kenyéradójával a közös folytatásról. A híresztelések arról szólnak, hogy az angol klub évi 7.5 millió eurós fizetést és további bónuszokat kínálna a labdarúgó részére.
A 28 éves támadó már a hetedik szezonját tölti a Bianconeri alkalmazásában, de sérülései és formahanyatlása révén az előző idényben kapta a legkevesebb lehetőséget. Dybala a 2020-2021-es kiírásban mindössze 19 bajnokin lépett pályára és négy gólt szerzett a csapat színeiben, de összességében is csak 25 meccsen szerepelt. Egy szezonnal korábban minden sorozatot figyelembe véve 46 meccsen 17 gólt szerzett, 2015-ös megszerzése óta pedig összesen 272 mérkőzésen 109 találatot jegyzett a csapat színeiben.
Dybala az aktuális idényben minden sorozatot figyelembe véve 23 találkozó alatt 11 gólt szerzett, különféle sérülésekből kifolyólag több mérkőzést is kihagyott, de a korábbi hírek szerint a felek mindenképpen nyitottak a közös folytatásra, azonban eddig nem sikerült közös nevezőre jutniuk egymással. Korábbi híresztelések szerint a Juve közvetlen riválisának számító Inter ugyancsak nyitott lenne az alkalmazására.
Érkezők: –
Távozók: –
Érkezők: –
Távozók: Ferran Torres (Barcelona – 55 millió euró)
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…