Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
A Juventus csapata az idény hátralévő részére Hollandiába küldte az évad eddigi időszakát teljes egészében kihagyó fiatal középpályást…
(Photo by Juventus FC/Juventus FC via Getty Images)
A Juventus csapata a vasárnap esti órákban erősítette meg, hogy eladási opcióval kölcsönben az Ajax Amszterdam gárdájához küldte a problémás Mohamed Ihattaren játékjogát.
Mint ismeretes, a 19 éves középpályást a torinóiak tavaly nyáron szerezték meg a PSV Eindhoventől, majd az olasz élvonalbeli Sampdoriához irányították, ahol azonban Ihattaren nem jelent meg. A holland beszámolók szerint a futballista hazautazott, mivel édesapja 2019-es halála miatt súlyos magánéleti válságba került, depresszióval küzdött, és karrierje folytatása is veszélybe került.
Ihattaren tízéves korától a patinás eindhoveni egyletben nevelkedett, a korosztályos csapatok végig járását követően az elmúlt két és fél szezonban már az első csapat tagja volt. A 2018-2019-es idény során debütált a felnőttek közt, azóta pedig 70 mérkőzésen húzhatta magára a PSV szerelését, melyek során kilenc alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A 2020-2021-es kiírás során a bajnokságban 18, összességében pedig 25 pályára lépést vállalt.
Mindemellett az U15-östől az U19-es korosztályig az elmúlt években folyamatosan tagja volt a holland utánpótlás válogatottaknak.
Érkezők: Dusan Vlahovic (Fiorentina – 81,6 millió)
Távozók: Mohamed Ihattaren (Ajax Amszterdam – kölcsön)
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..