Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
A Ferencváros csapatát a hétvégén elhagyó szélsőt a hétfő esti órákban mutatta be új csapata, a spanyol bajnokság (La Liga) egyik klubja…
(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Granada csapata a hétfő esti órákban erősítette meg, hogy leigazolta a magyar bajnok Ferencváros együttesétől az albán légióst, Myrto Uzunit.
A 26 éves támadó másfél év alatt 76 mérkőzésen 41 gólt szerzett a Ferencváros soraiban, és már múlt nyáron hatalmas volt a nemzetközi érdeklődés iránta, így abszolút nem volt meglepetés, hogy ismét szóba került a távozása. A magyar bajnokság aktuális idényben 16 találkozó alatt hétszer tudott eredményes lenni. Uzuni az elmúlt két évben a nemzetközi sorozatokban is bizonyította rátermettségét, ahol több csapat érdeklődését is felkeltette.
A 2025-ig szerződtetett labdarúgóért a hírek szerint nagyjából 3 millió euró körüli összeget fizetett a spanyol csapat.
🔴⚪️ Uzuni, nuevo jugador del #Granada.
🖊️ Firma hasta 2025.
⚽️ Se unirá al grupo este martes.
🛬 Procede del @Fradi_HU #UzuniNazarí #BienvenidoUzuni— Granada CF ❤️⚪️ (@GranadaCF) January 31, 2022
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt