Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Az olasz pontvadászat (Serie A) 13. fordulójának hétfő esti záró meccsén a még veretlen AS Roma fogadta a Cagliari együttesét. A meccs után pedig már nem a fővárosiak állnak a tabella élén, rossz sorozatban a Roma.
AS Roma – Cagliari 0-0 (0-0)
Nagyon bekezdtek a mérkőzés elején a hazaiak, a sérüléséből felépülő Gervinho, akár már a negyedik percben megszerezhette volna a vezetést, azonban hibázott. Tíz perccel később Florenzi neve került a statisztikákba, lövése alig pár centivel zúgott el a felsőléc fölött. Sorolhatnánk Ljajic, vagy épen Pjanic nevét, mindketten nagyon aktívak voltak, de a kapuba ők sem tudtak betalálni. Az első valamirevaló szardíniai helyzet Ibarbo nevéhez fűződik, próbálkozása nem sokkal ment mellé. A 38. percben aztán Gervinho borotválta meg a bal kapufát, majd egy perccel később Stroorman lövésénél hárított óriásit Avramov a vendégek hálóőre, aki megkapta a lehetőséget Adan előtt, aki csak a kispadon foglalt helyet.
A gól nélküli első félidőt követően a “Farkasok” a második félidőben is mindent megtettek a vezető gólért, ez azonban nem nagyon akart sikerülni. A 48. percben Florezi talált be kis híján, a labda útját azonban Avramov ezúttal is elállta. Pár perccel később Maicon vállalkozott lövésre, a kapus ezúttal is helyén volt és bravúrt bemutatva odébb tessékelte a játékszert. Az 54. percben aztán egy pillanatra lefagyott a Stadio Olimpico közönsége, egy fejest követően a hazaiak kapuja rezgett. A gól azonban érvénytelen volt, hiszen lesről született, ezt pedig a partjelző is jelezte, így nem született érvényes találat. Ezt követően többnyire a mezőnyjátéké volt a főszerep, a hazaiak egyre feszültebbé váltak, az a bizonyos teher érezhetően nagyon nyomta a vállukat. Hiábavaló volt Boriello, vagy Bradley pályára küldése, kis híján a vendégek szerezték meg a győzelmet, mikor is Sebastian Eriksson lövésénél nagyot hárított De Sanctis. Benatia megsérült, helyére pedig Burdisso érkezett aki kis híján nyerő csere lett volna, ha az a volna, vagyis Avramov ott nem lett volna.
A gól nélküli döntetlen azt jelenti, hogy 13 fordulót követően élre állt a címvédő Juventus, a “Farkasok” pedig visszacsúsztak a második helyre, mivel zsinórban harmadik meccsükön játszottak döntetlent.
Íme a 13. forduló eredménysora:
Hellas Verona – Chievo 0-1
AC Milan – Genoa 1-1
Napoli – Parma 0-1
Livorno – Juventus 0-2
Sampdoria – Lazio 1-1
Sassuolo – Atalanta 2-0
Torino – Catania 4-1
Udinese – Fiorentina 1-0
Bologna – Inter 1-1
Íme a Serie A állása:
1. Juventus 34 pont., 2. AS Roma 33 p., 3. Napoli 28 p., 4. Inter 26 p., 5. Fiorentina 24 p.,… 8. Udinese 16 p.,… 13. AC Milan 14 p., 18. Sampdoria 10 p., 19. Chievo 9 p. (8-18), 20. Catania 9 p. (9-23)
A góllövőlista élmezőnye:
1. G. Rossi (Fiorentina) 11 gól
2. Cerci (Torino) 8 gól
3. Palacio (Inter) 7 gól
3. Tevez (Juventus) 7 gól
3. Berardi (Sassuolo) 7 gól
Őszi Ádám
Igen szigorú volt a bíró Fermín Lopezzel szemben…
A pontvesztés ellenére biztosan marad a tabella élén a nápolyi alakulat…
A felcsúti együttes ezzel a sikerrel átvette a vezetést a bajnokságban
Négy nyeretlenül megvívott bajnoki után gyűjtötték be ismét a három pontot!
A sereghajtó Honvéd újabb vereséget szenvedett…
Biztosan kihagyja a Manchester City elleni BL-meccset
A Plymouth Argyle búcsúztatta Slot gárdáját a sorozattól
Nem tudták meglepni a PL-csapatot…
Korán vezetést szereztek a vendégek, de végül üres kézzel kellett távozniuk!
Marco Baroni csapata így átmenetileg feljött a 4. helyre a tabellán!
Sorozatbeli hatodik győzelmével előzött az amszterdami gárda…
Anderson Talisca megszerezte első bajnoki gólját a Fenerbahce színeiben…
Amilyen nagy reményekkel érkezett, legalább akkora csalódást okozott Barcelonában…
Negyedik gólját szerezte az idényben…
Tovább folytatódik a fővárosi együttes veretlenségi sorozata a bajnokságban…
Egy év után máris tovább állhat…
Kapósak lettek a remek szezont futó Bournemouth játékosai…
Nyártól életbe lép a szerződésébe foglalt 52 millió eurós kivásárlási záradék!
Izgalmas meccsen vesztettek pontokat James Rodríguezék…
A maradás mellett döntött a remek formában lévő csatár!
Magabiztos siker az írek ellen…
A “milliomosok” felzárkóztak, az arany-kékek lejjebb csúsztak…
A transfermarkt 40 millió euróra becsüli a piaci értékét!
A korábbi kiváló hátvéd 2007-2022-ig erősítette a spanyol sztárcsapatot