Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Nemzetközi sajtóinformációk szerint a jó ideje csapatot kereső brazil származású fenegyerek megtalálta leendő klubját…
(Photo by Wagner Meier/Getty Images)
A Mundo Deportivo beszámolói értelmében a török bajnokságban (Süper Lig) szereplő Fenerbahce csapata szeretné szerződtetni a csapat nélküli Diego Costát, aki állítólag maga is nyitott lenne a Szalai Attilát is foglalkoztató isztambuli csapatban való játékra.
A 33 esztendős támadó igazi fénykorát az Atlético Madridnál töltött második időszakában (2010-2014), valamint a Chelsea soraiban (2014-2017) töltötte. 2018-ban újra visszatért a “matracosokhoz”, de már csak részfeladatok jutottak neki, árnyéka volt korábbi önmagának. Costa az utolsó európai szezonjában mindössze hét meccsen szerepelt, részben sérülései miatt is. A brazil származású csatár 2007 óta több ízben szerepelt az Atlético alkalmazásában, mindent egybevetve 216 tétmeccs alatt 91 gólt szerzett, ebből 36-ot a 2013-2014-es évad során.
A veterán erőcsatár így aztán tavaly augusztusban visszatért szülőhazájába, ahol a hasonló felépítésű Hulkkal alkottak félelmetes csatársort az Atlético Mineiro színeiben, azonban legszebb napjait így sem tudta idézni. A brazil bajnokságot (Campeonato Brasileiro) és a brazil kupát megnyerő együttesben Costa 19 mérkőzésen öt gólt szerzett.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…