Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A január átigazolási piac zárása után is aktívan folytatja az átalakulást a Newcastle United.
A piacon igen aktív szarkák új futballigazgató kinevezését tervezik. A poszt legfőbb várományosa – az angol sajtóban már van, ahol kész tényként is közlik – Dan Ashworth.
A Brighton and Hove Albionnál hasonló tisztséget betöltő, a klubot stabil Premier League csapattá fejlesztő Ashworth igen megbecsült szakember a szigetországban. Hogy mást ne mondjunk, közreműködött az angol futballban (‘What is England DNA’ nevű projekt – a szerk.) a korábbi években végbement fejlesztéseken, az FA (angol szövetség) alkalmazottjaként.
Az 50 esztendős szakemberrel állítólag már előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a “szarkák”, így rövidesen bejelenthetik Dan Ashworth érkezését is.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…