Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A Los Angeles Galaxy együttese után – ahol Douglas Costa szerződtetése szinte kész tényként vehető – a bajnok New York City FC is brazil játékossal erősítette meg keretét a közelgő MLS-rajt előtt.
A Yokohama Marinos együttesétől érkező középhátvéd három éves szerződést, egy éves opcióval kötött új klubjával, ahol az MLS szabályai értelmében az egyik ún. ‘designated player’ (a fizetési határokon kívül három ilyen futballistát alkalmazhat egy klub – a szerk.) lesz a keretben.
Érdekesség, hogy Thiago Martins korábbi is új csapata egyaránt a City Football Group nevű globális társaság tulajdonában áll, ami szintén könnyíthette a transzfer létrejöttét.
A Palmeiras-nevelésű játékos kétszer nyert brazil- , egyszer pedig japán bajnokságot.
A felek az átigazolás összegét nem hozták nyilvánosságra.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…