Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Klub-vb: a Palmeiras bejutott a döntőbe

A klubvilágbajnokság már az elődöntőnél tart, ahol becsatlakozott a Palmeiras együttese is, a brazilok ellenfele az Al Ahly csapata lesz.

(Photo by Waleed Zain/Anadolu Agency via Getty Images)

Előzetesen a Palmeiras volt az esélyesebb csapat, rájuk fizettek a fogadóirodák kevesebbet, hogy a döntőbe jutnak. A találkozó ily módon is alakult, az első játékrészben végig a brazilok voltak jobbak, amely egygólos előnyben mutatkozott meg, a 39. percben Dudu passzából Raphael Veiga tudott eredményes lenni (1-0), így a pihenőre a Zöld-fehérek mehettek nyugodtabban.

A második félidő elején pedig kettőre növeli előnyét a Palmeiras, ezúttal fordított volt a gól és gólpasszt illetően a felállás, most Raphael Veiga szolgálta ki Dudut, aki nem hibázott, így a 49. percben már kettővel ment a brazil alakulat (2-0). Ezt követően az egyiptomi alakulat magára talált és habár több lehetőséget is kidolgoztak, a gól nem jött össze, viszont a piros lap igen, a 81. percben Ayman Ashraf jut a kiállítás sorsára, ezzel a maradék esélyük is végleg elszállt. Győzelmével a Palmeiras bejutott a döntőbe, a Chelsea és az Al-Hilal közül kerül ki az ellenfele, csak úgy, mint az Al Ahly-nak, aki a bronzmérkőzésre várja riválisát.

Palmeiras – Al Ahly 2-0 (1-0)
Játékvezető: C. Turpin (francia), Helyszín: Al Nahyan Stadion (Abu Dhabi)
Gólszerzők: R. Veiga (39.), Dudu (49.)

A klubvilágbajnokság eddig mérkőzései és további programja:
1. forduló

AS Pirae – Al-Jazira 1-4

2. forduló
Al Ahly – Monterrey 1-0
Al-Hilal – Al-Jazira 6-1

5. helyért
02.09 (szerda) 14:30 Monterrey – Al-Jazira

Elődöntő
Palmeiras – Al-Ahly 2-0
02.09 (szerda) 17:30 Chelsea – Al-Hilal