Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Új kihívásokra vágyik a labdarúgó, szívesen próbálná ki magát másik Európai topbajnokságban is, így lehet a következő állomáshelye Portugália.
(Photo by Ian MacNicol/Getty Images)
A skót rekordbajnok Rangers támadója, Alfredo Morelos a nyár folyamán elhagyná a klubot, ugyanis új kihívásokra vágyik, ezt az ügynöke osztotta meg korábban egy podcastben. Az FC Porto pedig pont csatárt keres a hírek szerint, ennek következtében a kolumbiai támadó is képbe került a Sárkányoknál szigetországi sajtóinformációk szerint.
A 25 éves csatár 2017-ben csatlakozott a Rangers gárdájához a finn HJK Helsinkitől mindösszesen 1,2 millió euróért, piaci értéke azóta picit több, mint tízszeresére nőtt a mértékadó transfermarkt.com szerint. A skóciai együttessel 2023-ig van élő szerződése, ennek következtében nyomottabb áron kaparinthatják meg őt a portugálok.
Morelos a Rangers színeiben 213 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a bizonyításra, amelyeken 109 gólt és 48 gólpasszt jegyzett.
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt