Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Aston Villa FC a hivatalos honlapján számolt be arról, hogy a csapat egyiptomi válogatott támadója, Mahmoud Hassan Trézéguet kölcsönben a Basaksehirben folytatja pályafutását.
(Photo by Clive Brunskill/Getty Images)
Trézéguet megállapodása a jelenlegi szezon végéig szól az isztambuli együttessel, amelynek színeiben legkorábban szombat délután debütálhat a Gaziantep elleni Süper Lig-mérkőzésen.
A 27 esztendős futballista a több játéklehetőség reményében váltott klubot, ugyanis Danny Ings és Ollie Watkins is Trézéguet előtt áll a sorban Steven Gerrard elképzelései szerint – nem beszélve Emiliano Buendíaról vagy éppen Philippe Coutinhóról.
Trézéguet két és fél idény alatt minden sorozatot figyelembe véve 64 összecsapáson viselte a birminghamiek szerelését, ezeken 9 találatot és 5 előkészítést jegyzett.
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!