Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
A MOL Magyar Kupa 2021-2022-es kiírásában ezekben a napokban rendezik meg a nyolcaddöntők küzdelmeit…
A Magyar Kupa-címvédő Újpest gárdája hátrányból fordítva aratott 2-1-es győzelmet a Kisvárda ellen. A mérkőzés első félideje alatt jobbára a vendégek voltak fölényben, de kevés érdemi lehetőséget alakítottak ki. A második játékrész derekánál a várdaiak kerültek lépéselőnybe, amikor Peteleu lekészítéséből Driton Camaj lőtt a léc alá. Túl sokáig nem örülhettek, ugyanis alig tíz perc múlva a lila-fehérek kiegyenlítették a találkozó állását, miután a csereként frissen beálló Simon Krisztián tudott eredményes lenni Beridze gólpasszából. Az Újpest annyira belelelkesedett a hajrára, hogy amikor már mindenki azt hitte volna, hogy hosszabbításban dőlhet csak el a továbbjutás sorsa, akkor a 93. minutumban Csongvai Áron jó 25 méterről egy óriási szabadrúgásgólt ragasztott Mykhailo kapujába, ezzel rendes játékidőben harcolták ki a továbbjutást.
MOL Magyar Kupa, nyolcaddöntő
Újpest – Kisvárda 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Simon K. (77.), Csongvai (90+3.), ill. Camaj (68.)
Szombat:
Cegléd (III.) – Kazincbarcika (III.) 0-1
Kedd:
Újpest – Kisvárda 2-1
20:00 Szeged (II.) – MOL Fehérvár (tv: M4 Sport)
Szerda:
13:00 Nagykanizsa (III.) – Győri ETO (II.)
17:00 Csákvár (II.) – Paks
17:00 Békéscsaba (II.) – Gyirmót
17:15 Kecskemét (II.) – Budapest Honvéd (tv: M4 Sport)
20:00 Vasas (II.) – Ferencváros (tv: M4 Sport)
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…