Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Noha előző klubja már tavaly decemberben bejelentette az eladását, a vásárló fél csak a mai napon erősítette meg az új szerzemény érkezését…
(Photo by Fran Santiago/Getty Images)
Az MLS-ben szereplő Atlanta United együttese bejelentette, hogy megvásárolta az argentin Vélez Sarsfield csapatának rendkívül tehetséges labdarúgója, Thiago Almada játékjogát. Az amerikai csapat ugyan nem számolt be az átigazolási díjról, az egybehangzó információk szerint a nagy ígéret ligarekordot jelentő 16 millió dollár ellenében váltott klubot.
A 20 éves tehetség fiatal kora ellenére már évek óta klubja meghatározó játékosa. Almada a Vélez színeiben minden sorozatot figyelembe véve 100 mérkőzés alatt 24 találatot és 11 előkészítést regisztrált profi pályafutása során. Az elmúlt kiírásban 20 pályára lépés alatt négy-négy gól és gólpassz volt a mérlege. A fiatal játékos évek óta tagja az argentin korosztályos válogatottaknak.
A hatalmas tehetséges számon tartott irányítót az argentin sajtó nemes egyszerűséggel csak “új Messiként” aposztrofálja, a korábbi híresztelések szerint a Manchester City és az Inter is figyelte őt.
𝑰𝒕’𝒔 𝒐𝒇𝒇𝒊𝒄𝒊𝒂𝒍 ✍️
— Atlanta United FC (@ATLUTD) February 9, 2022
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…