Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: a Fradival teljes a negyeddöntő mezőnye!

A Magyar Kupa nyolcaddöntőjének egyik legjobban várt összecsapását játszották Angyalföldön, ahol az első osztályba vágyó Vasas kikapott az ott bajnoki címvédő riválisától, a Ferencvárostól.

Talán túlságosan is óvatos volt az angyalföldi gárda, ezt bizonyítja, hogy az első félidőben nem volt kapura tartó lövése a hazaiaknak… Így pedig nagyon nehéz még egy rossz sorozatból érkező FTC ellen is.

A Fradi a korai vezetése tudatában ráadásul jól menedzselte a találkozót és az időt is.

A szünet után felbátorodó Vasasnak két gólos hátrányban egy kezezés miatt annullált Berecz-találatig futotta – Azért is érdemes itt kiemelni a játékvezetői hármas ténykedést, hiszen több mint valószínű, hogy alaposan kivonalazták volna percekkel korábban Ryan Mmaee találatát a VAR-szobában (…)Ettől eltekintve, különösebben nem kellett izgulnia a továbbjutás miatt Sztanyiszlav Csercseszov csapatának.

Vasas – Ferencváros 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Botka (9.), R. Mmaee (73.)

Korábban: (vastaggal a továbbjutók)

Nagykanizsa (III) – Győri ETO 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Lőricz B. (10.), Vlasics (65.) illetve Farkas B (38., 84. és 89. – az elsőtbüntetőből), Óvári

Békéscsaba (II) – Gyirmót 3-1 (0-0)
Gólszerzők: Ilyés T. (51.), Gránicz (53.), Hodonicki (90.) illetve Varga B. (68.)

Csákvár (II) – Paksi FC 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Haraszti (24. és 70)

Kecskeméti TE – Bp.Honvéd  1-2 (0-0)
Gólszerzők: Belényesi (51.) illetve Lukic (60. és 78. – a másodikat büntetőből)

 

Kedden játszották:

Újpest – Kisvárda 2-1

Szeged – Mol Fehérvár 0-3

 

Szombaton játszották:

Cegléd (III.) – Kazincbarcika (III.) 0-1
Gólszerző:
Ádám F. (68.)