Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Csütörtöktől vasárnapig rendezik az argentin bajnokság 2022-es első, Copa de la Liga Profesional elnevezésű kiírásának első fordulóját….
A következő négy napban kerül sor az argentin bajnokság idei első kiírásának nyitófordulójára, a Copa de la Liga Profesional első körének mérkőzéseire.
Az első, tavaszi, ligakupa-szerű versengés alkalmával a 28 első osztályú csapatot két 14 tagú csoportba sorolták. Egymás legnagyobb ellenfelei külön csoportokba kerültek, így a “riválisok fordulójával” együtt minden csapat 14 mérkőzést játszik az első körben, majd az alapszakasz végeztével az első négy-négy helyezett folytathatja az egyenes kieséses szakaszban. A negyeddöntőben a csoportelsők a másik csoport negyedik helyezettjeivel, a másodikok a harmadikokkal játszanak hazai pályán, majd az elődöntők és a döntő semleges helyszínen kerül(nek) megrendezésre.
Az idei első bajnoki kiírás első fordulóját február 10-től kezdődően tartják, az alapszakasz utolsó körére május 8-án kerülne sor. A legjobban várt forduló a “riválisok köre” a március 20-i hétvégén kerül megrendezésre, amikor egész hétvégén a legnagyobb ellenlábasok találkoznak egymással. (A bajnokság hetedik fordulójában River-Boca, Independiente-Racing, Rosário-Newell’s, Gimnasia-Estudiantes rangadókra is sor kerül.) Ezt követően indul a rájátszás, melynek fináléját május 22-én rendezik.
Az idei első idény befejezése után egy-két héttel pedig már kezdődne is a következő kiírás, melyben a 28 csapat egy mezőnyben vív 27 fordulót egymással, rendszerint felcserélődnek majd a pályaválasztások az első kiíráshoz képest. A két sorozat bajnoka megmérkőzik egymással a Bajnokok Trófeájáért (Trofeo de Campeones), és az első sorozat nyertese ugyancsak kvalifikálja magát a Libertadores-kupába.
A 28 élvonalbeli csapat úgy állt össze, hogy a tavalyi 26 együttes közt nem voltak kiesők, a másodosztályból pedig a Tigre és a Barracas Central harcolta ki a feljutást.
A csoport:
Talleres Córdoba, San Lorenzo, Defensa y Justicia, Sarmiento Junin, Banfield, Argentinos Juniors, Gimnasia La Plata, Racing Club, Unión Santa Fé, Atlético Tucumán, River Plate, Newell’s Old Boys, Patronato, Platense.
B csoport:
Godoy Cruz, Huracán, Arsenal Sarandí, Barracas Central, Lanús, Vélez Sarsfield, Estudiantes La Plata, Independiente, Colón, Central Córdoba, Boca Juniors, Rosario Central, Aldosivi, Tigre.
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…