Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Miközben a Real Madrid és a Manchester City sem tett le Erling Braut Haaland megszerzéséről, addig az FC Barcelona érdekvédelmi körébe tartozó Sport már arról ír, hogy lassan összeáll egy olyan képlet, melynek végén egyértelműen csak a norvég támadó érkezése állhat.
(Photo by Alexander Scheuber/Getty Images)
A katalán sportsajtó egyébként is szereti azt mutatni, hogy ők állnak a legjobb helyzetben Haaland megszerzését illetően, de valóban úgy tűnik, hogy eséllyel pályázhatnak a Borussia Dortmund csatárának kegyeire.
A Barca egyik legfontosabb vezére, Mateu Alemany állítólag továbbra is azt vallja, hogy csak azt a játékost próbálják megszerezni, akiről a vezetőedző is azt mondja, hogy szükség van a csapat érdekében. A Sport szerint Xavi már beszámolt arról a vezetőségnek, hogy az elképzeléseiben vezérszerep juthatna Haalandnak.
Mindeközben az anyagiak az elmúlt időszakban komoly akadályt jelentettek a barcelonai átigazolásoknak, ám a küszöbön álló új szponzor (Spotify), illetve a szépen lefaragott bérek újra sztárok érkezését jelenthetik. A pénzügyekkel kapcsolatos hír az is, hogy a norvég gólgép ügynöke, Mino Raiola már fontos dolgokról számolt be a Camp Nou vezetőségének. A dörzsölt szakember szerint védence egyébként sem anyagilag, hanem szakmailag akar előrelépni a dortmundi évek után. Sőt, Raiola azt is elárulta, hogy Haaland legkésőbb április elejéig el fogja dönteni, hogy a következő idényre hová igazol.
Haaland a mostani idényben húsz tétmeccsen huszonháromszor volt eredmények a Dortmundban, sőt még hat gólpasszra is jó volt. Jelenleg izomsérülés hátráltatja.
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!
Pep Guardiola dührohamot is kapott azonnal…
A Blackburn csatárának a szája a Preston játékosának nyakánál volt
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak…
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban
Ezzel megfordította a mérkőzést!
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban…
Március óta először szerzett gólt
A magyar légiós szerint jól reagált a csapat a váratlan vereségre…
Redzic Damir hosszabbításbeli duplája döntött…
Az edző ismét kitért a City ellen folyó 115 vádpont miatti vizsgálatra
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…