Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
A tavaly nyáron még újraélesztett Christian Eriksen a kényszerű klubváltását követően a héten edzésbe állt új csapatánál, és hamarosan újra mérkőzésen játszhat…
(Photo by Steven Paston/PA Images via Getty Images)
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Brentford csapatához leszerződő Christian Eriksen a hétfői napon edzésbe állt és teljesen biztos benne, hogy egészsége lehetővé teszi, hogy hamarosan újra mérkőzéseken játsszon:
“Azért vagyok itt, hogy újra a Premier League-ben játsszak, jól érzem magam. Remélem már nem kell sokat várnom, hogy segíthessek a Brentford csapatának. Ha bármi kétség lenne az egészségemet illetően, nem térnék vissza a pályára. Bízom az orvosokban, bízom a szívemben, bízom a defibrillátoromban.”
Mint ismeretes, a 29 éves középpályás a múlt nyári Európa-bajnokságon a Dánia-Finnország mérkőzés közben összeesett a pályán és újra kellett éleszteni. Eriksen hirtelen szívmegállása után beültetett defibrillátort kapott. Addigi csapata az olasz Inter azonban így nem foglalkoztathatta őt, mivel az olaszországi jogszabályok értelmében ilyen beavatkozással senki nem végezhet profi sportot, így a milánói klubbal múlt decemberben szerződést bontott, a közelmúltban pedig a PL egyik kis csapatához szerződött le, amely több honfitársát is foglalkoztatja.
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki