Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
A Juventus januári sztárigazolásának debütálása fantasztikusan sikerült új klubjánál, így az olasz rekordbajnok fanatikusai joggal reménykedhetnek benne, hogy fényes jövő állhat a csapat előtt…
(Photo by Valerio Pennicino/Getty Images)
A Juventus együttesében lejátszotta első két mérkőzését a torinói gárda januári nagy igazolása, Dusan Vlahovic, aki előbb eredményes volt a Hellas Verona elleni bajnokin, majd főszerepet vállalt a Sassuolo elleni Coppa Italia-továbbjutásból is:
“Időre van szükségem, még az elején vagyunk a történetnek, de amint már mondtam, nagyon sokat köszönhetek a csapattársaimnak, az edzőnek és a klubnak, mivel nagyon sokat segítettek a beilleszkedésben. Nélkülük semmi nem lenne megvalósítható. Örülök, hogy itt lehetek. Úgy gondolom, hogy jól megértjük egymást a csapattársakkal, fantasztikus labdarúgók vesznek körül.”
A Juventus a Coppa Italia elődöntőjében éppen Vlahovic korábbi csapatával, a Fiorentinával mérkőzhet meg, mellyel kapcsolatban a szerb gólgyáros elmondta, hogy “csak a meccsre gondolok, nyerni szeretnék, minden egyéb számomra kevésbé érdemleges. Ugyanolyan meccs lesz, mint bármelyik másik, nem tulajdonítok neki extra jelentőséget”.
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..