Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Nehezen, de feltörte a Liverpool a Burnley védelmét, míg a Tottenham haza pályán bukott a Wolves ellen…
(Photo by Chris Brunskill/Fantasista/Getty Images)
Tovább tapad a Liverpool az éllovas Manchester Cityre, miután Jürgen Klopp együttese Fabinho góljának hála feltörte a Burnley betömörülő védelmét. A Vörösök így 9 pont lemaradásban vannak Pep Guardiola csapata ellenében, azonban egyre jobb formát mutatva tapadnak a listavezetőre.
Burnley – Liverpool 0-1 (0-1)
Gólszerzők: ill. Fabinho (40.)
Kiállítás: – ill. –
A Newcastle szekere beindulóban, hiszen ahogyan az előző mérkőzésen, úgy ezúttal is a csapat friss igazolásai szállították a győzelmet a Szarkák számára. A télen érkező angol válogatott védő, Trippier a 35. percben ünnepelhetett, amely mint később kiderült a csapat győztes gólját is jelentette a játéknap folyamán.
Newcastle – Aston Villa 1-0 (1-0)
Gólszerzők: Trippier (35.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
Antonio Conte viszont már kevésbé örülhetett a nap eredményeinek, hiszen míg a riválisok sorra nyertek, addig a Tottenham tovább folytatta a vesszőfutását, ezúttal a Wolves ellen elbukva a fordulóban.
A Farkasoknál Jimenez és Dendoncker is ünnepelhetett, míg a Sarkantyúsok hiába erősítettek a támadósorban, a gól ismét elmaradt.
Tottenham – Wolves 0-2 (0-2)
Gólszerzők: – ill. Jimenez (6.) Dendoncker (18.)
Kiállítás: – ill. –
A 25. forduló eredményei és további programja:
Szombat:
Manchester United 1-1 Southampton
Brentford 0-0 Crystal Palace
Everton 3-0 Leeds United
Watford 0-2 Brighton
Norwich City 0–4 Manchester City
Vasárnap:
Burnley 0–1 Liverpool
Newcastle 1–0 Aston Villa (Tv: Spíler 1)
Tottenham 0–2 Wolverhampton
17:30 Leicester – West Ham United (Tv: Digi Sport 1)
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki