Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
A magyar másodosztályú bajnokság (Merkantil Bank Liga) aktuális hétvégi fordulója, a 23. kör mérkőzéseinek jelentős részét a vasárnapi napon bonyolították le…
Mivel hétfő este a forduló előtti éllovas Diósgyőr a harmadik helyezett Kecskemét otthonában lép pályára, komoly lehetőség mutatkozott a Vasas előtt a pontgyűjtésre vasárnap. Az angyalföldiek viszont csupán gól nélküli döntetlent játszottak a sereghajtó Budafok otthonában, így bár átvették a vezetést a táblázaton, aligha lehetnek elégedettek. A negyedik helyre a Szeged jött fel a hazai győzelmével, megelőzve a Viharsarokban egy pontot gyűjtő Haladás gárdáját. A Nyíregyháza sorozatbeli harmadik meccsét nyerte meg, a Siófok négy körön belül negyedszer diadalmaskodott, így továbbra is azonos pontszámmal állnak egymással. A Pécsi MFC a 90. percben még kétgólos hátrányban volt, végül Adamcsek Máté duplájával egy pontot megmentett a Soroksár vendégeként. A Magyar Kupában továbbjutó Győri ETO a kétszeri vezetés ellenére csupán egyetlen pontot gyűjtött a Budaörs ellen. Az alsóházban a Szolnok egygólos meccsen győzte le az Ajka együttesét, és felkapaszkodott az utolsó bennmaradó helyre. A hétvége nagy kiesési rangadóján a Tiszakécske házon kívül múlta felül 2-1-re a III. Kerület csapatát, így egyetlen pontra megközelítették őket.
Békéscsaba – Haladás 1-1
BFC Siófok – Csákvár 2-0
Győri ETO – Budaörs 2-2
III. Kerületi TVE – Tiszakécske 1-2
Nyíregyháza – Szentlőrinc 1-0
Soroksár – Pécsi MFC 3-3
Szolnok – Ajka 1-0
Budafok – Vasas 0-0
Szeged – Dorog 2-1
Kecskemét – Diósgyőr hétfő, 20:00 (tv: M4 Sport)
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…