Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Hiába az egykori gólvágó kényszeres visszavonulása, Kun Agüero ennek ellenére a fejébe vette, hogy részt fog venni a világbajnokságon!
(Photo by MB Media/Getty Images)
2021 őszén kellett elhagynia a pályát rosszullét miatt, majd télen bejelentette a visszavonulását, azonban Kun Agüero továbbra is szerelmes a sportágba, így a fejébe vette, hogy biztosan ott lesz az idei világbajnokságon Katarban.
Az egykori támadó azonban a realitás talaján maradt, és így nyilatkozott a terveiről:
“Ott leszek a világbajnokságon Katarban. A héten fogunk beszélgetni erről, ott akarok lenni. Azt találtam ki, hogy az edzői stáb tagjaként veszek részt a tornán, már Scaloni és Tapia számára is jeleztem az elképzeléseim…”
– Lelkesedett Agüero a Radio10 műsorában.
Az olasz edző fiatal játékosának szerepéről beszélt a Real Madridban
Eseménydús mérkőzést játszott a Portland Timbers…
Újabb vereséget szenvedtek és már csak sereghajtók…
Egy gól döntött az argentin bajnokság rangadóján…
Vinícius Junior csereként lett csapata nyerőembere…
A nyáron pedig több klubbal is szóba hozták
Sallai Roland is bemutatkozott új csapatában…
Csak egy pontot tudott begyűjteni Erik ten Hag csapata
Kötelezik a párizsi klubot a kifizetésre, de inkább fellebbeznek a döntés ellen
Thiago Motta legénysége öt forduló után sem kapott gólt a bajnokságban!
Redzic duplájával diadalmaskodtak a szerdahelyiek…
Egy félidő alatt lerendezték a mérkőzést a liverpooliak…
Csak erősebb idegzetűeknek ajánljuk…
A bajorok francia szélsője két-két gólt és gólpasszt jegyzett…
Ismét nagy gól az uruguayitól
Több mint egy évvel ezelőtt csatlakozott az Inter Miamihoz…
Lopetegui csapatának nem volt reális esélye a pontszerzésre…
Dárdai Palkó csereként beállva a hajrában zárta le a mérkőzést…
Utol akarják érni a Manchester Cityt és az Arsenalt
Ezért vette fel a Rossoneri mezét az egymás elleni meccs lefújása után…
Idén nyáron igazolta le őt a francia csapat!
Szeptember 23-tól 27-ig Grassroots-hetet tartanak…
A nápolyi klub kommentálta a nigériai sztárcsatár körül a nyáron kialakult kálváriát…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Liverpool, a Manchester United és a Bayern München…