Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Everton csapata hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy kölcsönadták középpályásukat, Jean-Philippe Gbamint.
(Photo by Emma Simpson – Everton FC/Everton FC via Getty Images)
Az Everton hivatalosan bejelentette, hogy Jean-Philippe Gbamin az oroszországi CSZKA Moszkva csapatába került kölcsönbe a szezon végéig. Az angol transzferidőszak bár véget ért, az oroszoknál még egészen keddig nyitva van.
A 26 éves Gbamin többször is komoly sérülésekkel küszködött, amióta 2019-ben 25 millió euróért leigazolták a Mainztól, és mindössze 8 alkalommal szerepelt azóta a liverpooli klubban. Ebből 3 alkalommal a mostani szezonban léphetett pályára, köztük 19 percet játszott a Chelsea elleni 1-1-es döntetlen alkalmával.
Gbamin azután szenvedett négyfejű combizomsérülést, amikor abból visszatért pedig azonnal megsérült az Achillese. Múlt áprilisban pedig részleges szalagszakadása volt.
Miután kinevezték Frank Lampardot, két középpályás is érkezett a csapatba a januári átigazolási időszakban, Donny van de Beek a Manchester Unitedból kölcsönbe, míg Dele Allit végleg leigazolták a Tottenhamból.
↩️ | Jean-Philippe Gbamin has joined CSKA Moscow on loan for the remainder of the 2021/22 season.
— Everton (@Everton) February 21, 2022
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását