Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
A svájci bajnokságban szereplő FC Basel csapata bejelentette, hogy menesztették vezetőedzőjüket, Patrick Rahment.
(Photo by Marcio Machado/Getty Images)
Hivatalos közleményben tudatta az FC Basel vezetősége, hogy úgy döntött, megválik Patrick Rahmentől, ezzel új lendületet adva a csapatnak a szezon második felére. Helyét ideiglenesen Guillermo Abaschal veszi át, segítője pedig Marco Walker lesz, aki korábban az FC Siont irányította.
A klubvezetés kielemezte a csapat szezonjának első felét, és arra jutottak, hogy nem teljesültek a kitűzött célok és úgy gondolják, hogy ez nem is fog megváltozni a jelenlegi vezetőedzővel. A klub köszönetét fejezte ki Rahmen felé az elmúlt években különböző pozíciókban végzett elkötelezett munkájáért. A svájci szakembert a 2021/2022-es szezon előtt nevezték ki, 37 mérkőzésen irányította a csapatot, melyeken 21 győzelmet, 12 döntetlent és 4 vereséget könyvelhetett el
A Basel öt nappal ezelőtt jelentette be, hogy leigazolta az azóta már gólt is szerző Szalai Ádámot. A csapat jelenleg a bajnokság harmadik helyén áll, tíz ponttal lemaradva a listavezető Zürichtől.
ℹ️ Der FC Basel 1893 hat entschieden, sich aufgrund der unbefriedigenden sportlichen Gesamtentwicklung der 1. Mannschaft – und mangels klarer Perspektive diesbezüglich – von Cheftrainer Patrick Rahmen zu trennen 👇#FCBasel1893 #MirSinBasel #rotblaulivehttps://t.co/GjLzOTSqDx
— FC Basel 1893 (@FCBasel1893) February 21, 2022
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…