Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
A legfrissebb szigetországi sajtóhíresztelések szerint a Real Madrid csapata ugyanazt a szakembert jelölte ki, akit már a Manchester United is jó ideje kinevezni készül…
(Photo by Joosep Martinson – UEFA/UEFA via Getty Images)
A Daily Mail aktuális beszámolói értelmében a Real Madrid együttese komolyan fontolóra vette, hogy meneszti kispadjáról a rutinos Carlo Ancelottit, helyére pedig a Paris Saint-Germain kötelékében tevékenykedő és rendszerint sokat bírált Mauricio Pochettinót nevezze ki az új vezetőedzőnek.
A 49 éves tréner a Tottenhamnél való 2019 novemberi menesztése után bő egy évvel, múlt januárban vette át a PSG irányítását, ám nem volt zökkenőmentes a munkája a francia klubnál, egyelőre ugyan foglalkoztatják őt, de mindkét fél részéről lehetett már olvasni, hogy nem makulátlan a kapcsolat. A nemzetközi sajtóban olvasható információk szerint csak idő kérdése, hogy mikor kerül sor a váltásra. A francia klubnál Pochettino helyét a következő idénytől a tervek szerint Zinédine Zidane venné át a kispadon.
Vélhetően nem is az lehet az akadály, hogy a PSG ne engedné el őt, hanem sokkal inkább, hogy a szigetországi sajtóban jó ideje az a hír tartja magát, hogy az argentin szakembert a Manchester United akarja látni menedzsereként a következő idénytől, így a két csapat közt még komoly csatározásra lehet számítani.
Élvonalban szeretne futballozni…
Ismét beszólt a portugál támadó “legfőbb kritikusa”
Ez is része a klub és a Spotify között létrejött együttműködésnek
Szerdán sem lesz ott a Ligakupa harmadik fordulójában
A házigazda németek kiesését jelentette a mozdulat…
Több edző is jelölt a posztra…
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…