Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
A legfrissebb sajtóértesülések szerint a német bajnokságban (Bundesliga) szereplő Bayern München együttese az Ajax középpályásával, Ryan Gravenberchhel erősítené meg a keretét.
(Photo by Cees van Hoogdalem/Soccrates/Getty Images)
A Sport1 legfrissebb beszámolója alapján Julian Nagelsmann a nyári átigazolási időszakban mindenképp szeretne a középpályára igazolni legalább 1 játékost. A hírek szerint ugyanis a mester nem számol a jövőben Marco Rocával és a nemrég ismét megsérülő Corentin Tolissoval. Az ő helyükre pedig már meg is van a tréner kiszemeltje, aki nem más, mint az Ajax futballistája, Ryan Gravenberch. A 19 esztendős középpályás a 2020/21-es szezonban robbant be a nemzetközi köztudatba, miután az előző idényben 47 mérkőzésen mintegy 4000 percet tölthetett a pályán. A fiatal tehetségre nem meglepő módon számos topcsapat felfigyelt, ugyanis hírbe hozták már korábban a Manchester Uniteddel és a Liverpoollal is az Ajax akadémia egyik legújabb gyöngyszemét. A források alapján a Bayern kész minden követ megmozgatni annak érdekében, hogy nyártól az ő szerelésüket öltse magára a 10-szeres holland válogatott futballista.
Gravenberch az Ajax színeiben eddig 91 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 10 gólt és 11 gólpasszt jegyzett. Szerződése 2023 nyaráig köti aktuális csapatához. Piaci értékét 35 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…