Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Néhány hete már a harmincadik születésnapját ünnepelte Sergi Roberto. Az FC Barcelona sérülékenynek mondható középpályása tinédzserkora óta tagja a katalánoknak, ám könnyen lehet, hogy mégsem töltheti egész pályafutását nevelőklubjánál.
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
A mai modern futballban egészen későn érő típusnak számít Sergi Roberto. A tizenegyszeres válogatott középpályás csak 21 évesen csatlakozhatott a Barcelona felnőtt keretéhez. Ugyan a tehetséges focista részese volt több között BL-győzelemnek és bajnoki címnek is, a tengelyben nem sok esélye volt olyan nagyságok árnyékában érvényesülnie, mint Xavi vagy Sergio Busquets. Roberto ennek hatására gyakran vált is a kritikák céltáblájává, kiváltképp az elmúlt időszakban, amikor már egyáltalán nem jöttek az eredmények a katalánok számára.
A most is sérült játékos helyzetét az sem javítja, hogy lejáró szerződése mellett most sem bizonyíthat. Az előrejelzés szerint az aktuális combizom-sérüléséből is csak április elején térhet vissza a pályára. Így pedig már nem sok ideje lesz bebizonyítani, hogy méltó a kontraktusa meghosszabbítására a Camp Nou-ban.
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!