Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Ahogy arról beszámoltunk, az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) eljárást indított a Manchester United ellen, miután a Brighton elleni bajnoki mérkőzésen a játékosok lerohanták a mérkőzés játékvezetőjét, most pedig a döntést is meghozták az ügyben.
(Photo by Laurence Griffiths/Getty Images)
Az angol szövetség 20 ezer fontra büntette meg a Manchester Unitedet, amiért a Brighton & Hove Albion elleni, 2-0-ra megnyert bajnoki meccsen lerohanták és körbevették Peter Bankes játékvezetőt.
Az eset a mérkőzés 53. percében történt, amikor a Sirályok csapatkapitánya, Lewis Dunk piros lapot kapott, miután csúnyán felrúgta Anthony Elangát. A Brighton védőjének először csak sárga lapot mutatott fel Bankes, aminek a hatására a Manchester United játékosai azonnal megrohamozták, körbevették és egy emberként reklamáltak, Bruno Fernandes ezért sárga lapot is kapott. Dunkot végül a videóbíró segítségével kiállította.
“A Manchester Unitedot 20 ezer fontra büntetjük, amiért megszegték az FA E20.1-es szabályát a Brighton & Hove Albion elleni bajnoki mérkőzésen 2022. február 22-én, mert nem tudta biztosítani, hogy játékosai szabályosan viselkedjenek a mérkőzés 53. percében.”
– áll az angol szövetség közleményében.
— FA Spokesperson (@FAspokesperson) February 22, 2022
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki