Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: Salah és Mané duplájának is köszönhetően nyert a Liverpool – videóval

Szerda este három elmaradt találkozót pótoltak a Premier League-ben, a Burnley borította a papírformát a Tottenham ellen, míg a Crystal Palace és a Liverpool magabiztos győzelmet aratott.

(Photo by Peter Byrne/PA Images via Getty Images)

A Burnley némi meglepetésre könnyen felvette a versenyt a Tottenhammel, a hazaiak remekül védekeztek, az ellentámadásaik veszélyesek voltak, a Spurs nem tudott igazi ziccert kidolgozni az első félidőben. A 48. percben Kane került helyzetbe, az angol csatár közelről fejelt, de az egyik védő még a kapufára tudta fejelni a gólba tartó labdát. A 69. Jay Rodriguez dolgoztatta meg Llorist, majd Kulusevski lőtt mellé. A 71. percben vezetést szerzett a Burnley, Mee fejelt a Tottenham kapujába, ez a gól három pontot ért a hazaiaknak (1-0).

Burnley – Tottenham 1-0 (0-0)
Gólszerző:
Mee (71.), ill. 

Nagyszerűen kezdődött a mérkőzés, a 18. percben Mateta góljával vezetést szerzett a Crystal Palace (0-1), ám a 18.-ban Sissoko egyenlített (1-1). Ezután inkább a vendégek tudtak lehetőségeket kialakítani, a 42. minutumban Gallagher lövése után ismét előnybe került a Palace (1-2). A második félidőben igyekezett egyenlíteni a Watford, ám a hajrában Zaha duplája lezárta a meccset (1-4).

Watford – Crystal Palace 1-4 (1-2)
Gólszerzők: Sissoko (18.), ill. Mateta (15.), Gallagher (42.), Zaha (85., 90.)

A találkozó elejétől fogva esélyeshez méltón játszott a Liverpool, a 15. percben Salah tizenegyesével előnybe is kerültek a hazaiak (1-0). A 28. minutumban Raphinha betalált, de lesen volt, így nem adták meg a gólját. A 30. percben már kettővel ment a Liverpool, Salah előkészítése után Matip volt eredményes (2-0). A 35. percben Salah el is döntötte a három pont sorsát, ezúttal is gólra váltotta a büntetőt (3-0). A második játékrészben is a Liverpool dolgozott ki helyzeteket, a hajrában Mané duplázott (5-0), majd a 94. percben Van Dijk is eredményes volt, így ő alakította ki a végeredményt (6-0).

Liverpool – Leeds United 6-0 (3-0)
Gólszerzők: Salah (15., 35. – mindkettőt tizenegyesből), Matip (30.), Mané (80., 90.), Van Dijk (90.), ill.

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: