Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
A Spurs olasz menedzsere nehezen viselte, csapata Burnley elleni vereségét. Csalódottságát és kiábrándultságát pedig nem is rejtette véka alá a lefújást követően.
(Photo by Robbie Jay Barratt – AMA/Getty Images)
Mint ismert, a Tottenham legutóbbi 5 angol bajnokijából 4-et is elveszített, amire Conte szerint egyszerűen nincs semmiféle elfogadható magyarázat. A londoniak menedzsere nem is kereste a szavakat, meglehetősen önkritikusan fogalmazott.
“Edzőt váltottunk, a játékosok megmaradtak, de az eredményeink nem változtak. Senki nem érdemli meg az ilyen helyzetet!” – idézi Contét a Guardian.
“Sajnos ez a valóság! Azért jöttem ide, hogy segítsem a Tottenham fejlődését, de talán a mostani helyzet meghaladja a képességeimet. Nem tagadom, lehet, hogy nem vagyok elég jó ehhez! Nagyon frusztráló az egész, hiszen tudom, hogy milyen keményen dolgozunk, és a játékosokkal mindannyian a legjobbat akarjuk kihozni magunkból!” – folytatta az 52 esztendős olasz szakember.
“A Bajnokok Ligája indulásról beszélgetünk, közben a jelenlegi eredményeink alapján hátrafelé kellene tekintenünk. Ha így folytatjuk, egy ilyen kíméletlen bajnokságban inkább a 10., 11. vagy 12. helyekért fogunk küzdeni a szezon végén. Próbálok változtatni a helyzeten, de mindezt sikertelenül. Nem akarok szemet hunyni afelett, hogy mekkora az én felelősségem. Éppen ezért nyitott vagyok mindenre, minden javaslatra a klub részéről! Sürgősen át kell értékelnünk a dolgainkat!” – így a kiábrándultnak is tűnő Conte.
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…