Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ahogyan arról a nemzetközi sajtó beszámolt, csütörtökre virradóra kialakult a hadiállapot Oroszország és Ukrajna között, amely természetesen sok egyéb mellett a sport világát is érinti…
(Photo by Christof Koepsel/Getty Images)
A német másodosztályban (2. Bundesliga) szereplő Schalke 04 csapata a csütörtöki napon bejelentette, hogy határozatlan időre eltávolítja a mezeiről az orosz főszponzor, a Gazprom feliratát, és a továbbiakban a csapat nevét tünteti fel helyette.
Egyúttal a gelsenkircheni egylet azt is leszögezte, hogy a klub felügyelőbizottságában töltött szerepéről azonnali hatállyal lemondott az orosz miniszterelnök, Vlagyimir Putyin közeli bizalmasának tartott Matthias Warnig, aki a Gazprom képviselője és az Északi Áramlat 2. igazgatótanácsának tagja.
A Gazprom 2007 óta szponzora a német csapatnak, a mezszponzori megállapodáson annak idején még maga Putyin is részt vett.
Mit Blick auf die Ereignisse, Entwicklung und Zuspitzung der vergangenen Tage: #S04 nimmt GAZPROM-Schriftzug von Trikots.
— FC Schalke 04 (@s04) February 24, 2022
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…