Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Pénteken kora délután tartották meg az UEFA székházában az Európa-konferencialiga nyolcaddöntőinek sorsolását.
Az Európa-konferencialiga pénteki sorsolásán eldőlt, hogy az AS Roma a holland Vitesse együttesével fog megmérkőzni, míg a Leicester City a francia Rennes gárdáját kapta ellenfeléül. A Szalai Ádámot is foglalkoztató Basel nem kapott egyszerű feladatot, ugyanis a végső sikerre is esélyes Marseille gárdáján kell túljutniuk a svájciaknak, ha a legjobb 8-ba szeretnének kerülni.
Az egyes nyolcaddöntő-párharcok első mérkőzéseire március 10-én, a visszavágókra egy héttel később, március 17-én kerül sor. Ezt követően a negyeddöntők és az elődöntők párosítását, március 18-án tartják.
Az Európa-konferencialiga 2021-2022-es kiírásának fináléját 2022. május 18-án az albániai Tiranában rendezik, a Arena Kombëtare Stadionban.
Európa-konferencialiga, a nyolcaddöntők párosításai
Olympique Marseille (francia) – Basel (svájci)
Leicester City (angol) – Rennes (francia)
PAOK (görög) – Gent (belga)
Vitesse (holland) – AS Roma (olasz)
PSV Eindhoven (holland) – Köbenhavn (dán)
Slavia Praha (cseh) – LASK (ausztria)
Bodo/Glimt (norvég) – Alkmaar (holland)
Partizan (szerb) – Feyenord (holland)
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki