Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ahogyan arról beszámoltunk, az UEFA a pénteki napon úgy határozott, hogy az orosz-ukrán hadiállapot miatt megváltoztatta a BL-döntő helyszínét…
(Photo by Martin Rose/Bongarts/Getty Images)
Az UEFA a hivatalos oldalain keresztül megerősítette, hogy a szervezet végrehajtó bizottságának rendkívüli pénteki ülésén arról döntött, hogy a Bajnokok Ligája 2021-2022-es döntőjét Szentpétervár helyett Párizsban, a Stade de France-ban rendezik meg május 28-án.
“Hisszük, hogy ezt a döntést politikai okokból hozták meg. Az orosz szövetség mindig is azt az elvet követte, hogy a sport kívül esik a politikán” – vélekedett Alekszandr Gyukov, az Orosz Labdarúgó-szövetség (RFU) elnöke, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja, aki egyben a Gazprom olajüzletágának igazgatója.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szintén csalódottságának adott hangot: „Sajnálatos, hogy ilyen döntés született. Szentpétervár minden kedvező feltételt biztosítani tudott volna ennek a futballfesztiválnak a megrendezéséhez.”
Mint ismeretes, a konfliktus miatt az ukrán bajnokság küzdelmeit felfüggesztették és több nemzetközi (sport)szervezet szankciókat helyezett kilátásba Oroszországgal szemben.
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…