Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Öt botlás után aratott fényes sikert az Atalanta, már csak 3 pontra van a Juventus a tabellán!
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
Egészen meglepő eredményeket produkált az Atalanta az utóbbi időben, hiszen a csapat egymást követően öt alkalommal hullajtott pontokat, sorrendben az Inter, a Lazio, a Cagliari, a Juventus és a Fiorentina együttesei ellen, így Gasperini csapata finoman szólva is győzelmi kényszerben lépett pályára a Sampdoria ellenfeleként.
A hazaiak pedig ezúttal hozták a kötelezőt, Pasalic már a hatodik percben megszerezte a vezető találatot, amely után 20 perccel már Koopmeiners is ünnepelhetett, így 2-0-es eredménnyel zárva az első félidőt.
A második játékrészben Koopmeiners egy újabb találattal a 61. percben idő előtt mondhatni lezárta az összecsapást, a végső döfést pedig Miranchuk vitte be a negyedik találattal. a Sampdoria nem tudott választ adni.
Az Atalanta így mindössze 3 pont távolságra került a Bajnokok Ligája indulást érő negyedik helytől, amelyen jelenleg a Juventus tartózkodik.
Atalanta – Sampdoria 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Pasalic (6.) Koopmeiners (26. 61.) Miranchuk (86.) ill. –
Kiállítás: – ill. –
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…