Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

PL: James és Havertz is remekelt, a Chelsea kitömte a Burnley-t! – videóval

Az angol élvonalbeli bajnokság 28. fordulójának szombati játéknapján a hamarosan tulajdonosváltáson áteső Chelsea nagyon sima, négygólos győzelmet aratott a kiesőjelölt Burnley otthonában. 

(Photo by Lewis Storey/Getty Images)

A Ligakupa-döntőt elveszítő, ám az FA-kupában továbbjutó Kékek számára az első félidő nem alakult túlságosan meggyőzően: ugyan a labdabirtoklási arány fölényesen Thomas Tuchel csapatáé volt, a helyzetek számában ez nem mutatkozott meg. Mindkét együttes egy-egy alkalommal találta el az ellenfél kapuját, azt viszont érezni lehetett, hogy a vendégek a kezükben tartják a játékot – noha, a szünetre gól nélküli döntetlennel vonultak a felek.

A fordulást követően aztán nagyon gyorsan eldőlt a három pont sorsa: a 47. percben Reece James szerzett nagyszerű gólt, amivel megtörte a jeget. A londoniak ezt követően sem álltak le, Kai Havertz rövid időn belül duplázni tudott – a második találatból James itt is tevékeny részt vállalt a gólpasszával, míg Havertz első gólját Christian Pulisic készítette elő. Az amerikai később maga is eredményes volt, ezzel beállítva a végeredményt.

A Chelsea jelenleg a 3. helyen áll a Premier League tabelláján, kellően távol az üldöző Manchester Unitedhez képest, ám nem elég közel a bajnoki címért küzdő Liverpool és Manchester City kettőséhez. A Burnely a 16. pozíciót foglalja el a táblázaton.

Anglia, Premier League, 28. forduló
Burnley FC – Chelsea FC 0–4 (0-0)
Helyszín: Turf Moor; Játékvezető: Andre Marriner
Gólszerzők: Reece James (47.), Havertz (52., 55.), Pulisic (69.)
Sárga lap: Barnes (84.), Westwood (89.)

Burnley: Pope – Roberts, Collins, Tarkowski, Taylor – Lennon, Westwood, Brownhill, McNeil – Jay Rodríguez (Cornet 63.), Weghorst (Barnes 78.). Vezetőedző: Sean Dyche.

Chelsea: Mendy – Chalobah, Thiago Silva, Rüdiger – Reece James (Kovacic 70.), Kanté (Loftus-Cheek 70.), Jorginho, Saúl – Mount (Werner 78.), Pulisic – Havertz. Vezetőedző: Thomas Tuchel.

A találkozó videós összefoglalója:

A forduló további eredményei és programja:

Szombat
Leicester City 1–0 Leeds United
Aston Villa 4–0 Southampton
Newcastle United 2–1 Brighton
Norwich City 1–3 Brentford
Wolverhampton 0–2 Crystal Palace
18:30 Liverpool – West Ham

Vasárnap
15:00 Watford – Arsenal
17:30 Manchester City – Manchester United

Hétfő
21:00 Tottenham Hotspur – Everton

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: