Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

NBI: hazai pályán nyert a Puskás Akadémia!

A magyar élvonal (OTP Bank Liga) 24. fordulójának nyitómérkőzésén a Puskás Akadémia a Paksi FC-t látta vendégül a Pancho Arénában…

A találkozót egybe véve teljesen megérdemelten tartotta otthon a három pontot a Puskás Akadémia. A felcsúti klub gyorsan, már a 8. percben megszerezte a vezetést Artem Favorov révén. A 29. minutumban ugyan Lenzsér bevette a Puskás kapuját, viszont a VAR segítségével utólag kiderült, lesen állt. Az első félidő végén még egy veszélyesnek mondható Nagy Zsolt tekerést láthattunk, ami elkerülte Nagy Gergely hálóját.

A fordulást követően jó ideig szintén a Puskás dominált. A 67. percben ez újabb találatban is megmutatkozott, egy szöglet után Joao Nunes bólintott a kapuba, amiben Nagy Gergely jócskán benne volt. A paksiak portása rendkívül rosszul jött ki a labdára. Az utolsó 5-6 percben egyértelműen Bognár György legénysége uralta a pályát, sorra jöttek a helyzetek, de Tóth Balázs több nagyobb bravúrt is bemutatott, ezért a szépítés sem jött össze a Paksnak. 

Puskás Akadémia – Paksi FC 2-0 (1-0)
Helyszín
: Pancho Aréna (Felcsút); Vezette: Berke Balázs 
Gólszerzők
: Favorov (8.), Nunes (67.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

Az OTP Bank Liga 24. fordulójának további programja:

Szombat

Debreceni VSC – Újpest (14:30, M4 Sport)
Mezőkövesd – Zalaegerszeg (17:00, M4 Sport)

MTK Budapest – Budapest Honvéd (19:30, M4 Sport)

Vasárnap:

Kisvárda – Gyirmót (14:30, M4 Sport)
Mol Fehérvár FC – Ferencvárosi TC  (17:00, M4 Sport)

A bajnokság aktuális állása:

A góllövőlista élmezőnye: