Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
A spanyol lapok megfejtették a lehetetlent, és leírták, hogy miért nem játszatja Carlo Ancelotti a nélkülözött játékosait…
(Photo by Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images)
A neves spanyol újságíró, José Felix Diaz szerint minden játékosnak megvan a maga keresztje, hogy miért nem léphet pályára a Real Madrid színeiben mostanában, így külön-külön kitért mindegyik megnevezett kegyvesztettre:
Gareth Bale hozzáállásbeli problémákkal küzd, hiányzik belőle a motiváció és a Real Madrid már évek óta csak teher számára.
Luka Jovic az elmondása alapján egy szürke kisegér az öltözőben és az edzéseken sem mutat semmi olyat, ami miatt Ancelotti megfontolná a játszatását.
Mariano Diaz ugyan lelkes, de a jelenlegi fizetése és teljesítménye finoman szólva is ellentmondásos egymással.
Eden Hazard állapota a legszomorúbb, hiszen míg a játékos szívesen pályára lépne, addig a keretben az ő posztjára van a legtöbb jó formában lévő játékos, így sérülései miatt 3-4 játékos is elé került a rangsorban.
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…