Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Nagy csapás érte az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Wolverhampton Wandererst: a vezetőedző, Bruno Lage megerősítette, hogy Rúben Neves májusig biztosan nem állhat majd a csapat rendelkezésére.
(Photo by Wolverhampton Wanderers FC/Wolves via Getty Images)
Neves a jobb térdében szenvedett sérülést a legutóbbi, Leeds United elleni bajnokin: előreláthatólag 6-8 hétig nem lesz bevethető.
A 25 esztendős középpályás így lemarad a portugál válogatott kulcsfontosságú világbajnoki selejtezőiről: Neves honfitársai először Törökországgal csapnak össze, majd siker esetén akár Olaszország is lehet az ellenfél a vb-részvételért.
Neves meghatározó tagja Lage gépezetének, hiszen az idei szezonban minden sorozatot figyelembe véve 31 mérkőzésen lépett pályára – ezeken 4 gólt és 2 előkészítést jegyzett.
Pályára lép többek között a Real Madrid, a Manchester City és a Chelsea…
Így értékelt a korábbi válogatott hátvéd…
Ennek ellenére nem volt elégedett…
Az Anderlecht lesz a magyar csapat ellenfele
Ez volt a 100. gólja a Manchester City színeiben
Nem ez az első próbálkozásuk
Újabb vizsgálatok várnak még a játékosra, de az előzetes diagnózis nem sok jóval kecsegtet
Mindenképp erősítenének ezen a poszton!
“Ha a Barcának szüksége van rám, csak szólniuk kell!”
Ő sem így képzelte el a debütálását…
A hírek szerint a bejelentésre még 2024-ben sor fog kerülni!
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..