Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Mint arról nemrégiben beszámoltunk, az FC Barcelona szerződtette a Racing Santander fiatal játékosát, Pablo Torrét, akit nevelőegyesületénél istenadta tehetségnek tartanak!
A Racing utánpótlását koordináló Gonzalo Colsa szerint a Barca igazi gyémántra lelt Pablo Torre személyében.A klubvezető az As című lapnak adott nyilatkozatában csak szuperlatívuszokban beszélt a 18 esztendős támadó középpályásról.
“A Racingnál az az elvünk, hogy a lehető legtöbb saját nevelésű játékost adjuk az első csapatnak. Természetesen nagy öröm a számunkra, hiszen a munkánk visszajelzése is, ha Pablo Torre-kaliberű üzleteket tudunk kötni, és 5 millió euróért értékesíthetünk játékost. Ami most történt Torre esetében, az nagyon ritka!” – így Gonzalo Colsa, aki aki azt is akarta szemléltetni, hogy a Racing legutóbbi nagy üzletét fiatal játékos eladásából még 2010 nyarán a Real Madriddal kötötte, az akkor 19 esztendős Sergio Canales eladásával.
“Canales és Torre olyan játékosok, akik minden 10. vagy 15. évben születnek! A saját generációjuk legjobbjai, különleges tehetségű futballisták, akik már fiatalon kiemelkednek a társaik közül. Ők jelenthetik a különbséget egy-egy találkozón, mi pedig ármennyire ragaszkodnánk hozzájuk, előbb vagy utóbb eljön a pillanat, amikor a tehetségük utat tör magának!” – folytatta a Racing utánpótlás.vezetője, majd kitért kimondottan a Barcelonába 2022 július elsejével megérkező Pablo Torréra:
“Az első csapattal edzett, ott játszott a nagyok között is, úgy, hogy még nem volt profi szerződése. Az édesapja pontosan tudta, hogy ez mi jelent. Elképesztő, hogy milyen segítséget kapott a családjától, akik mindenre odafigyeltek, egyengették az útját: az iskolában, a barátokkal, a Racingnál. Ha futballozni akaró, tehetséges gyermekem lesz, tökéletes példát láttam magam előtt arról, hogyan kell egy szülőnek a háttérből egyengetni a gyermek útját!”
Az NB I-ben tölti ezt a szezont…
A spanyol sajtó szerint a Real Madrid és a PSG korábbi hálóőre lehet a befutó a német kapus helyére!
Sajnos igaza lett Hansli Flick vezetőedzőnek…
Nem tudta szó nélkül hagyni Leandro Trossard kiállítását
Az Ágyúsoknak emberhátrányban kellett megvédeniük a vezetésüket a második félidőben
Az inter vezetőedzője szomorú volt a derbi után…
Jelenleg is vizsgálják a kapust, hivatalos diagnózis még nincs
Több, mint megtisztelő az összehasonlítás..
Nem kerülik el a súlyos sérülések…
Lehet, hogy egészen hosszú időre…
Büntetésre számíthat…
A magyar légiós már 17 gólos a szezonban…
Gabbia volt a nyerőember
Benbouali duplája kellett a sikerhez!
3 lesgólt lőtt a Villarreal, Lewandowski büntetőt hibázott…
Jókor jött az edzőváltás a fővárosiaknál, az Udinese pedig először kapott ki
Nagyban befolyásolta a mérkőzést Trossard első félidei kiállítása!
Sebastian Hoeness legénysége magabiztos győzelmet aratott a nagyon gyengén teljesítő BVB-val szemben…
Újabb sérülés a katalán gárdánál…
A Vasas négy fordulón belül harmadszor is kikapott…
Így értékeltek a vezetőedzők a Boca-River derbi után…
Az Ajax két elmaradt meccs után újra játszott, de nyeretlen maradt…
Az angol játékos nyerni akar mindenképpen
Nico Williams hiányát is elbírta a csapat!